Dunai Regatta - Több mint ezer nevezés, V4-es vendégek
Budapest, 2018. április 25., szerda (MTI) - A tavalyi rekordot is meghaladó, több mint ezer nevezés érkezett a jövő szombaton a Műegyetem rakparton hatodik alkalommal sorra kerülő Dunai Regatta V4 Races sport- és kulturális fesztivál sporteseményeire. A rendezvényen összesen közel 30 ezer résztvevőre számítanak.
Gorácz Anikó, a szervező Antall József Tudásközpont (AJTK)
arculat- és kommunikációs irodájának vezetője a szerdai
sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ingyenes fesztivál idén része a
magyar V4-es elnökség hivatalos programsorozatának. Hozzátette:
itthonról 18, a visegrádi országokból pedig további négy egyetem
fiataljai vesznek részt a programokon.
Gorácz Anikó emlékeztetett rá, az induláskor az volt a céljuk,
hogy az esemény sportolásra buzdítsa a hallgatókat, közösségeket
építsen az egyetemek között, valamint felhívja a figyelmet a Duna
sokszínű használatára. Ez idén azzal egészült ki, hogy a rendezvény
erősítse a kapcsolatokat a régióban élő fiatalok között.
A Dunai Regatta evezős versenyén hat magyar felsőoktatási
intézmény csapata mellett a lengyelországi Jagelló és a csehországi
Pardubicei Egyetem nyolcasa méri össze erejét. Sárkányhajóban 19
egyetem egysége két futamban verseng majd egymással. Járosi Péter, a
Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke kiemelte: a jövő szombati
esemény a csapatoknak egyben kvalifikációs verseny lesz a nyári,
szegedi klub legénységek sárkányhajó világbajnokságára. Az evezős
egységek a Vigadótól 2000 métert, a sárkányhajósok a Parlamenttől
3000 métert fognak teljesíteni, a cél mindkét esetben a Műegyetem
rakpartnál lesz.
Pétervári-Molnár Bendegúz evezős olimpikon, a Budapesti Corvinus
Egyetem csapatának kapitánya kifejtette: az egyetemi nyolcasok
nagyrészt aktív evezősökből állnak össze. Hozzáfűzte: a táv
teljesítését nehezíti, hogy a Duna legnehezebb szakaszán kell
megtenniük, ahol a betonfalak miatt nagy a víz hullámzása.
Mint elhangzott, a fesztivál látogatói a vízi versenyeken kívül
számos egyéb, olyan extrém- és látványsportággal is találkozhatnak,
mint a strandröplabda, a streetball vagy a falmászás. Kellner
Viktória, a Szabadtéri Testnevelési Egyesület alelnöke arról
beszélt, hogy a rendezvény keretében street workoutban a legjobb 20
férfi és 10 női versenyző számára vb-selejtezőt tartanak, akárcsak
freestyle fociban.
A programkínálatba idén először az e-sport is bekerült, a Sound
of University zenei tehetségkutató döntősei pedig koncerteket adnak
majd a rakparton. A május 5-i egész napos programsorozat délelőtt 10
órakor a strandröplabdával veszi kezdetét, a kulturális események az
eredményhirdetést követően, 19 órától indulnak, majd a rendezvény
egy vasárnap hajnalig tartó bulival zárul.
A regatta idejére leállítják majd a dunai hajóforgalmat, a
fesztivál központi helyszínét, a Műegyetem rakpartot pedig lezárják
az autók elől.