Elhunyt Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke
Ungvár, 2016. november 6., vasárnap (MTI) - Életének 92. évében vasárnap elhunyt Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke.
Gulácsy Lajos 1925. január 8-án született az egykori Ugocsa
megyei Tivadarfalván. A középiskola elvégzése után Budapesten, a
Mátyásföldi Repülőgépgyárban helyezkedett el műszaki
tisztviselőként. A második világháború után visszatért
szülőföldjére, de a kárpátaljai magyar férfilakosság szovjet
hatóságok általi deportálásáról értesülve Debrecenbe távozott, ahol
a vagongyárban vállalt munkát. Néhány hónap múlva hazatért, és
beiratkozott a debreceni teológiára, ám a határ lezárása miatt
tanulmányait már nem kezdhette meg. Kárpátalján református lelkészek
mellett igyekezett elsajátítani a teológiai ismereteket. A
református egyházban végzett tevékenysége miatt azonban a szovjet
hatóságok 1949-ben letartóztatták és 10 évre ítélték. Hét év
kazahsztáni raboskodás után 1956-ban szabadult és tért vissza
Kárpátaljára.
A szovjet hatóságok csak a helsinki záróokmány aláírása után,
1978-ban engedélyezték számára, hogy letehesse teológiai vizsgáit,
és a következő évben elkezdhesse lelkészi szolgálatát. 1987-től
püspöki tanácsos és a lelkészképzés egyháztörténeti előadója,
valamint Bereg megye esperese. 1991-től egyházkerületi főjegyző
volt, 1994-ben püspökké választották, mely tisztséget 1998-ig
töltötte be.
A Szovjetunió megszűnése után meghatározó szerepe volt a
nagyberegi, nagydobronyi és péterfalvai református líceumok,
valamint a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar
Főiskola létrehozásában. Püspöksége idején létesült a Diakóniai
Központ, két gyermekotthon és öt cigánytemplom. Közreműködésével
jött létre a református idősotthon, amelyben élete végéig lelkészi
szolgálatot végzett.
A kárpátaljai magyarság érdekében kifejtett tevékenységéért
2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2012-ben
Külhoni Magyarságért Díjjal tüntették ki, 2012-ben Munkács város
díszpolgári címet adományozott számára.