Szovjetunióba hurcoltak emlékéve - Rétvári: nemzeti minimum legyen az áldozatokra, hősökre való emlékezés
Kőtelek, 2016. november 6., vasárnap (MTI) - Mindenki számára természetes nemzeti minimum legyen a gulágra hurcolt áldozatokra, az ötvenhatos hősökre és a magyar katonákra mint hősökre való emlékezés - szólított fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kőteleken.
A településről a Szovjetunióba elhurcoltak emlékére állított
emlékmű és emléktábla avatási ünnepségén Rétvári Bence azt mondta:
csalódás volt, hogy a rendszerváltás után 26 évvel sem sikerült a
teljes nemzetnek együtt emlékeznie az ötvenhatos hősökre,
áldozatokra, hiszen a parlament ünnepi üléséről "az utódpárt
frakciója" távolmaradt. Úgy fogalmazott: a távolmaradás egyvalamit
jelent, azt, hogy "ők még mindig azokhoz állnak közelebb, akik nem
engedtek virágot vinni a névtelen sírokra". Bízik abban, hogy már
nem sokáig tart az az időszak, amikor ebben a kérdésben nincs
konszenzus - tette hozzá az államtitkár.
Rétvári Bence arról beszélt, hogy 800 ezer magyart hurcoltak el
különböző okokból a gulágra a második világháború végén vagy után.
"Bűn nélküli büntetést" éltek meg, hiszen nem tettek semmit, amivel
"kiérdemelték" volna, hogy elvigyék őket - mondta. Hozzátette: az
elhurcoltak közül minden negyedik ember soha nem tért vissza, 200
ezer magyar valahol Szibériában vagy útközben egy jeltelen fagyos,
tömegsírban nyugszik.
A parlamenti államtitkár szólt arról, hogy 26 év késéssel állnak
a tehervagon ajtaját szimbolizáló emlékmű mellett Kőteleken, mert
előtte "a félelemből hallgatás kultúrája" volt. Szavai szerint 26
évvel ezelőtt, a szabad Magyarország első pillanataiban kellett
volna az emlékműveket felállítani. Hozzátette: ha megkésve is, de
végre áll Kőteleken is az emlékmű. A Gulág-emlékévben összesen 250
magyar településen állítanak hasonló emlékművet, rendeznek
megemlékezést vagy adnak ki kiadványt a szörnyűségekről - közölte.
A kommunizmusnak Kőteleken 57 áldozata volt, de a világon
összesen 100 millió áldozatról van szó - mondta.
Rétvári Bence kitért arra, hogy van olyan politikai rendszer,
amely a besúgásra, feljelentésekre, irigységre épít, "az ilyen
rendszerektől kell megmenekíteni a magyar jövőt". Azért állítanak
emléktáblákat, mert tisztelegnek az áldozatok előtt - közölte.
Feladat a magyar nemzetet, Magyarországot immúnissá tenni az ilyen
és hasonló eszmék ideológiájával és törekvéseivel szemben, ezért
kell védeni a magyar szabadságot és függetlenséget - tette hozzá.
"Ha van egy nemzedék, amely nem értékeli és védi meg a
szabadságot, el fogja azt veszíteni" - jegyezte meg, hozzátéve: a
magyaroknak "kemény tanulópénzt" kellett fizetni a huszadik
században, hogy "megérjük és megértsük mit jelent a szabadság".
Kőtelek község önkormányzata a Gulág '67 Alapítvány
kezdeményezésére állított fel emlékművet a második világháború végén
Kőtelekről a Szovjetunióba hurcolt és többségében soha vissza nem
tért 57 áldozat emlékére, márvány emléktáblán felsorolva az
elhurcoltak nevét.
Az emlékmű elkészítéséhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma
2,5 millió forinttal járult hozzá. Az emlékművön elhelyezett másik
márvány emléktábla a második világháború kőteleki katona
áldozatainak állít emléket nevük felsorolásával.
(FOTÓ)