ELTE-rektor: a BME gazdaság- és társadalomtudományi karának kiválása mindkét intézményt mélyen érintené
Budapest, 2016. december 21., szerda (MTI) - A Budapesti Műszaki Egyetem (BME) gazdaság- és társadalomtudományi karának kiválása és beolvadása az Eötvös Lóránd Tudományegyetembe (ELTE) mindkét intézményt mélyen érintené - mondta Mezey Barna, az ELTE rektora szerdán reggel az M1 aktuális csatornán.
A rektor szerint a diákok ebből nem sokat érzékelnének, mert
arra törekednek, hogy a képzés helyileg ugyanott maradjon, csak a
diplomán szerepelne egy másik intézmény, mint most.
"Én azt gondolom, hogy ha mind a két oldalon felkészülünk és
következetes a fenntartó álláspontja ebben a kérdésben, akkor meg
lehet úgy oldani a kérdést és le lehet úgy vezetni a tárgyalásokat,
hogy a legkisebb fájdalommal és a legnagyobb nyereséggel záruljon" -
mondta a rektor a kar kiválásáról.
Hétfőn a Budapesti Műszaki Egyetem szenátusa egyértelműen a
gazdaság- és társadalomtudományi kar megtartása mellett foglalt
állást, erről intézkedési tervet is elfogadott. Az egyetem MTI-hez
eljuttatott közleményében az áll: az intézmény rektora és
kancellárja fordult a szenátushoz azért, hogy a testület nyilvánítsa
ki elkötelezettségét a nyolc karral rendelkező BME egységének
megőrzése iránt. Az egyetem legfőbb döntéshozó szerve hétfői ülésén
kinyilvánította, hogy a gazdaság- és társadalomtudományi kart "a BME
szerves és lényeges részének tekinti, ezért továbbra is törekszik az
egyetem integritásának megőrzésére, és ehhez kéri a fenntartó
támogatását".
Októberben az Index írt arról, hogy a kar az ELTE-hez kerülhet.
Ezt követően a Műegyetem szenátusa - beleértve a gazdaságtudományi
kar dékánját is - egyhangú állásfoglalást fogadott el, miszerint az
intézménynek szüksége van humán és gazdasági ismereteket oktató
szervezetre.
Az oktatásért felelős államtitkárság december 5-én közölte:
fenntartóként kezdeményezi, hogy a kar 2017. augusztus 1-jétől
tartozzon az ELTE-hez.