Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten
Budapest, 2018. március 25., vasárnap (MTI) - Emelkedő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 36 940,37 ponton állt, ami az előző heti záróértékénél 1950,87 ponttal, 5,02 százalékkal alacsonyabb.
A részvénypiac heti forgalma meghaladta a 66 milliárd forintot,
az előző, háromnapos kereskedési héten elért 47,1 milliárd forint
után, a vezető részvények árfolyama a Magyar Telekom kivételével
gyengült.
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott tőzsdei
elemzésében rámutatott arra, hogy a kereskedés rendkívül negatív
nemzetközi hangulat mellett zajlott a héten, ezzel a tendenciával a
magyar árfolyamok sem tudtak szembe menni. A vezető részvények közül
viszonylag jól tartotta magát az OTP, azonban a Mol és a Richter
befektetői jelentős veszteséget szenvedtek el.
Az elemzés szerint a negatív hangulat oka elsősorban az volt,
hogy egyre nagyobb az esélye egy globális kereskedelmi háború
kialakulásának, miután Donald Trump amerikai elnök csütörtökön
aláírta a kínai importtermékekre kivetendő vámról szóló határozatot.
Szerdán kamatot emelt az Egyesült Államokban a Fed, amely
megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak. A várakozások alapján
az idei évben még két kamatemelés várható, de jövőre további három
szigorító lépés következhet - írta elemzésében az Equilor
Befektetési Zrt.
A héten a Magyar Telekom, az OTP és a Richter is közzétette
osztalékjavaslatát, a távközlési vállalat 25 forintos, az OTP 219
forintos, míg a gyógyszergyártó 68 forintos részvényenkénti osztalék
kifizetését javasolja a közgyűlésnek.
Pénteken az HSBC 560 forintról 580 forintra emelte a Magyar
Telekomra vonatkozó célárfolyamát, azt ajánlják, hogy a befektetők
továbbra is vegyék a papírt - közölte az Equilor.
A BÉT-en a vezető részvények közül a Mol árfolyama 6,37
százalékkal gyengült, a papír 2820 forinton zárt pénteken, a
részvények forgalma meghaladta a 10,7 milliárd forintot.
A Magyar Telekom árfolyama egy hét alatt 0,34 százalékkal
erősödött, pénteken a kereskedést 445 forinton zárta, a forgalma
meghaladta az 1,34 milliárd forintot.
A Richter árfolyama 7,36 százalékkal gyengült a héten, pénteken
5160 forinton zárt a gyógyszeripari papír, a heti forgalma 17,27
milliárd forint volt.
Az OTP-részvények árfolyama 3,67 százalékkal csökkent, a
bankpapír 11 300 forinton fejezte be a pénteki kereskedést, a
forgalma meghaladta a 29,84 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3759,63 ponton
zárt, 196,40 ponttal, 4,96 százalékkal csökkent.