Jelentős árbevétel-növekedést ért el tavaly az Aventics Hungary Kft.
Eger, 2018. március 25., vasárnap (MTI) - Közel 16 százalékkal növelte árbevételét és több mint egytizedével dolgozóinak számát az Aventics Hungary Kft. 2017-ben - közölte az egri üzem ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Gödri István tájékoztatása szerint a vállalat 20,8 milliárd
forint árbevétellel zárta a tavalyi évet, ami 15,6 százalékos
növekedést jelent 2016-hoz képest. Ezzel párhuzamosan 4,4 millió
darab készterméket állítottak elő Egerben.
Az ipari automatizálási, az élelmiszer- és csomagolóipari,
valamint a vasúti- és tömegközlekedési területek megrendelései
voltak a legjelentősebbek 2017-ben - tette hozzá.
Kiemelte: a társaság nem tömeggyártásra rendezkedett be. Ezt
igazolja, hogy csaknem 30 000 féle alapanyagot és alkatrészt
használnak, amelyet több mint 600 beszállítótól vásárolnak, és
amelyekből több mint 20 000 féle, gyakran egyedi vevői igények
szerint előállított, több paraméterében is konfigurálható
készterméket állítanak elő.
A megrendelések 92 százalékát ötven darab alatti tétel teszi ki
- mondta.
Jelezte: ezt a változatosságot kizárólag folyamatos
innovációval, szabványosítással, digitalizációval lehet fenntartani
és fejleszteni.
A cég ezt szem előtt tartva komplett gyártósorokat telepít
Svédországból, Németországból vagy Franciaországból - közölte Gödri
István.
A második fél évben élesítik a vállalatcsoport új online
webshopját Magyarországon, amellyel céljuk az iparági szereplők
magas színvonalú, minél gyorsabb kiszolgálása - fűzte hozzá.
Hegymegi István, az Aventics Hungary Kft. kereskedelmi igazgatója
tudatta, hogy a vállalat magyarországi értékesítési bevétele tavaly
megközelítette az 1 milliárd forintot, ami 5,2 százalékos emelkedést
jelent az előző évvel összehasonlítva; az új ügyfelek aránya ezen
belül 7 százalékra nőtt.
Szólt arról is, hogy az 545 főt foglalkoztató gyár dolgozói
létszáma, az automatizálás és a hatékonyság-növelés eredményeként,
az árbevétel-növekedésnél kisebb mértékben, 11 százalékkal bővült.
A több mint egy éve működő hazai termékfejlesztési és nemzetközi
pénzügyi szolgáltató részlegek is tovább erősödtek: utóbbi mára tíz
európai ország értékesítési képviseletét látja el, míg előbbi 19
mérnöknek ad munkát, és a feladatok bővülésével várhatóan további
fejlesztés előtt áll. Az Aventics a pneumatikai alkatrészek és
rendszerek egyik piacvezető gyártója, amely az ipari automatizálás,
az élelmiszeripar, a csomagolástechnológia, az orvostudomány,
valamint az energetika területén állít elő termékeket és nyújt
szolgáltatásokat.
A több mint 150 éves pneumatikai tapasztalattal rendelkező
konszern világszerte 2000-nél több dolgozót foglalkoztat. A
németországi (Laatzen), a franciaországi (Bonneville), a
magyarországi (Eger), az egyesült államokbeli (Lexington) és a kínai
(Changzhou) gyártási telephelyek mellett a cég több mint 100
országban van jelen.