Keresztények és muzulmánok együtt emlékeztek szentmisén a franciaországi túszdráma áldozataira
Párizs, 2018. március 25., vasárnap (MTI) - Keresztények és muzulmánok együtt emlékeztek vasárnap Franciaországban a két nappal korábbi dzsihadista merényletsorozat négy áldozatára, miközben folytatódott a nyomozás annak kiderítésére, hogy a köztörvényes bűncselekményekért korábban elítélt, marokkói születésű, radikalizálódott francia elkövetőnek voltak-e tettestársai.
Az ország déli részén található Trebes település katolikus
templomában rendezett szentmisén megjelentek a város, a rendőrség és
a muzulmán közösség vezetői is, akik szombaton a szomszédos
Carcasonne mecsete előtt egyperces csenddel emlékeztek az iszlamista
támadás áldozataira.
"Az elviselhetetlent éltétek át, a halálból jöttetek vissza" -
mondta Alain Planet, a szentmisét bemutató carcasonne-i és
narbonne-i püspök. "Az itteni embereket és az egész nemzetet nagyon
megviselték a történtek" - tette hozzá.
"Az emberek szomorúak, szolidárisak azokkal, akik szenvednek, és
megdöbbentek az erőszak miatt. El kell kerülni minden csúsztatást és
azt, hogy ujjal mutogassunk egyes közösségekre, segíteni kell az
embereket abban, hogy megtanuljanak együtt élni" - hangzott el a
szentmisén, amelyet a fegyveres csendőrök által biztosított templom
körüli utcákon is több százan hallgattak.
"Az önök jelenléte azt üzeni, hogy nem a gyűlölet erői fognak
győzni" - mondta a püspök a templomban helyet foglaló muzulmánoknak.
"A muzulmán közösséget megkéselték, az iszlámot magát szúrják le
olyan emberek, akik a számunkra fontos jelképeket használják fel. Az
Allah Akbar az istenimádat szimbóluma, azt jelenti, hogy az isten
erősebb, mint a gyűlölet" - mondta Mohamed Belmihoub, az egyik
carcasonne-i mecset imámja francia újságíróknak a szentmise után.
"Nem találunk szavakat, fel vagyunk dúlva. Azért vagyunk itt, hogy
mutassuk, része vagyunk ennek a nemzetnek, Franciaország sokszínű és
sokvallású. Ezt mindenkinek az eszébe kell vésnie, együttélésre
ítéltettünk" - tette hozzá.
A terrortámadás áldozatainak fényképével jelentek meg a
vasárnapi napilapok. Különösen annak a csendőrnek a halála váltott
ki mély érzelmeket, aki önként vállalta, hogy a támadóval marad az
utolsó túsz elengedéséig. A kommandósok akkor indították meg a
dzsihadista elleni akciót, amikor az lelőtte a 45 éves alezredest.
Arnaud Beltrame-ot -, aki júniusban kötött volna házasságot a helyi
templomban - egy későbbi időpontban nemzeti gyászszertartáson
búcsúztatják, amiért "hősi halált halt a hazáért" - közölte szombat
este a francia elnöki hivatal.
Emmanuel Macron államfő a védelmi tanács szombati ülésén a
radikálisok megfigyeléséért felelős szervek összehívását kérte abban
a déli megyében, ahol a pénteki terrortámadás történt, miután a
hatóságok azt állítják: az elkövetőt azért tartották nyilván, mert
gyanúsnak gondolták amiatt, hogy iszlamista oldalakat látogatott
2014-ben az interneten, de arra utaló jelek nem voltak, hogy ő maga
is radikális lett volna.
A nyomozók azt szeretnék megtudni, hogy a 25 éves marokkói
származású elkövető, Redouane Lakdim, aki 2004 óta francia
állampolgár, és aki azt állította, hogy az Iszlám Állam
terrorszervezethez tartozik, hogyan és mikor lett radikális, kik
segítették, és tényleg kapcsolatban állt-e a dzsihadista
szervezettel. A Carcasonne egyik lakótelepén található otthonában az
Iszlám Államra utaló dokumentumokat és végrendeletet találtak a
házkutatás során.
Az elkövető péntek délelőtt az otthona előtt először megállított
egy gépkocsit, rálőtt vezetőjére és portugál utasára, egyikük
meghalt. Ezután a carcassonne-i kaszárnya közelében kocogó
rendőrökre lőtt - egyiküket megsebesítette a vállán -, majd a közeli
kisváros, Trebes szupermarketjéhez hajtott, ahol túszokat ejtett.
Két embert megölt, majd a rendőrök közbelépésére a túszok többségét
elengedte. Arnaud Beltrame, a csendőrség 45 éves alezredese önként
vállalta, hogy a támadóval marad az utolsó túsz elengedéséig.
Lakdim a hatóságok szerint magányos elkövető volt, aki kisebb
bűncselekmények miatt ismert volt a rendőrség előtt, kapcsolata
miatt 2016-ig megfigyelték, de nem tudtak radikalizálódásáról.
Pénteken őrizetbe vették 18 éves barátnőjét és legjobb barátját, aki
17 éves, egyikük sem iszlamista radikális.
Jean-Charles Brisard, a terrorizmuselemző központ elnöke szerint
a terrortámadásokat ma már teljesen másképp hajtják végre, mint
korábban.
"Az elkövetés nem csoportosan történik, és az itteni elkövetők
és a terrorszervezetek között egyre inkább virtuális a kapcsolat.
Nincsen meghatározható profil, az operációs eszközöket
improvizálják, kezdetleges eszközöket használnak" - mondta a
szakértő a francia hírügynökségnek.
Redouane Lakdim egy pisztollyal, egy késsel és házi készítésű
robbanószerkezetekkel hajtotta végre a támadássorozatot.