Fazekas Sándor: ötvenezer új álláshely jöhet létre a mezőgazdaságban
Szatmárcseke, 2018. február 16., péntek (MTI) - Az elkövetkező tíz évben ötvenezer új álláshely jöhet létre a magyar mezőgazdaságban - mondta a földművelésügyi miniszter pénteken egy gazdafórumon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.
Fazekas Sándor emlékeztetett, a hazai agrárium az elmúlt években
mintegy másfélszeresére növelte kibocsátását, előbbre lépett a
beruházások és gépesítés területén, illetve előnyére alakult át a
birtokszerkezet is.
A miniszter kifejtette: ha a mezőgazdaságban többféle terméket,
magasabb feldolgozottsági szinten, munkaigényes kultúrában
honosítunk meg, akkor a foglalkoztatottság is emelkedni fog.
Jelenleg több területen néhány szakmában már munkaerőhiányról kell
beszélni - tette hozzá.
Az adatok szerint a legnagyobb munkahely-bővülés az egyéni
gazdaságoknál, és a kisméretű gazdasági szervezeteknél ment végbe.
2010 óta harminc százalékkal nőtt a foglalkoztatás a
mezőgazdaságban, a hazai élelmiszeripari cégek például 2017-ben 22
ezer munkavállalóval többet foglalkoztattak, mint a korábbi években
- jelezte.
A miniszter a meghívott térségi gazdálkodók előtt megerősítette,
a magyar kormány 2010 óta stratégiai partnernek tekinti és kiemelten
támogatja a hazai gazdálkodókat. A lehető legnagyobb nemzeti
támogatást kapják a szarvasmarha-, tej- és juhágazat szereplői, a
korábbi keretösszeg többszörösét kapják a baromfi- és
sertéstenyésztők. A baromfi esetében a 2010-es 4 milliárd forintról
2016-ra 13,2 milliárd forintra, a sertéságazatnál a nyolc évvel
ezelőtti 6 milliárdról 2016-ra 17,1 milliárd forintra nőtt a
támogatási összeg.
Az uniós, közvetlen támogatások révén évente több mint 400
milliárd, míg vidékfejlesztésre 160 milliárd forint áll
rendelkezésre - ismertette a miniszter. Hozzátette, ennek
megfelelően nőtt a hektáronként adható támogatás összege, a 2010-es
46 ezer forintról 2016-ra 70 ezer forintra.
Fazekas Sándor a fórumon megerősítette, Magyarország továbbra is
kiáll a GMO-mentesség mellett, elkötelezett az élelmiszerbiztonság
területén, hazai birtokpolitikában pedig továbbra is a kis- és
közepes családi gazdaságokat, gazdálkodókat támogatja.
Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő a
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe érkezett támogatásokról szólva
elmondta, a Földművelésügyi Minisztérium és a Miniszterelnökség
pályázati programjaira összesen 1859 sikeres pályázatot nyújtottak
be a megye gazdálkodói, akik mintegy 27 milliárd forint támogatási
összeget nyertek el.