Fidesz: elég volt az intézményesült uniós politikai zaklatásból
Budapest, 2017. november 11., szombat (MTI) - Elég volt az intézményessé vált politikai zaklatásból, amelyet az Európai Unió Magyarországgal szemben gyakorol - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus kifejtette: folyamatossá és gyakorlattá vált, hogy
az uniós támogatási források megvonásában testet öltő fenyegetéssel,
támadásokkal, politikai "hisztivel" akarják Magyarországot arra
ösztönözni, hogy változtassa meg a bevándorlással kapcsolatos
elutasító álláspontját. A zaklatásnak az élet egyetlen területén,
így a politikában sincs helye - hangsúlyozta.
Deutsch Tamás azt mondta, hogy az Európai Unió szabad és
szuverén országok együttműködése, nem egy részvénytársaság, amelyben
főrészvényesek - Soros György és az unió vezető politikusai -
utasításokat adnak a többieknek.
A képviselő hozzátette, a szabadság fontos értéke az európai
együttműködésnek. Ez azt is jelenti, hogy az unió tagországai szabad
akaratukból működnek együtt, cserélnek véleményt és alakítanak ki
álláspontot.
A Fidesz elutasítja azokat a törekvéseket, amelyeket ezt a
rendszert akarják "meghekkelni" - közölte.
Deutsch Tamás beszélt arról is, Magyarország élni akar azzal a
lehetőséggel, amely minden országot és társadalmat megillet, hogy
maga dönthesse el, kikkel szeretne együtt élni.
Elutasítják a Soros-tervet, mert fenyegetést jelent, és már nem
csak egy milliárdos "hóbortok" tervéről van szó, hanem egy politikai
program lett, amely meghatározza az uniós intézmények politikai
gyakorlatát is - hangsúlyozta.
A képviselő megjegyezte, az unió vezetői politikai tárgyalásokat
folytatnak egy olyan emberrel, aki nem politikai tényező, de erős
befolyást szeretne saját magának szerezni - utalt ezzel Soros
Györgyre, hozzátéve, hogy többször állam- vagy kormányfőként kezelik
és fogadják őt a politikusok Brüsszelben.