Hűtőházak építésére eddig 8 milliárd forint pályázati összegről döntöttek
Csorna, 2017. november 11., szombat (MTI) - Száz pályázat támogatásával eddig mintegy nyolc milliárd forint európai uniós támogatásról döntöttek a kertészeti ágazaton belül hűtőházak építésére - mondta a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton Csornán, a Hanság-Fertőmenti Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet 256 millió forintból felépülő hűtőházának alapkőletételén.
A hűtőház építésére mintegy 150 millió forint támogatást nyert a
szövetkezet.
Kiss Miklós Zsolt elmondta, hogy a vidékfejlesztési program
által rendelkezésre álló 1300 milliárd forint támogatásból a
kertészet számára mintegy 90 milliárd forint áll rendelkezésre, több
pályázati csomag révén.
Üvegházak, fóliaházak építésére, gombaházak és hűtőházak
építésére, ültetvénykorszerűsítésre, valamint kertészeti gépek
beszerzésre is több, mint 20-20 milliárd forintos a keretösszeg,
emellett lesz több kisebb pályázat is.
Az államtitkár reményei szerint több százmillió forintos
beruházásokat generál majd a családi vállalkozásokban és a
szövetezésekben a támogatás. Szinte ez az egyedüli út a siker felé,
nem véletlenül lett a vidékfejlesztési programban is úgy kialakítva
a támogatási rendszer, hogy a kertészet, az állattenyésztés és az
ehhez kapcsolódó élelmiszeripar kapja a legnagyobb hangsúlyt -
fogalmazott.
Beszélt arról is, hogy nem csak az Európai Uniónak, hanem a
kormánynak is az a célja, hogy olyan jövőbe látó gazdaságok,
közösségek és szövetkezetek jöjjenek létre, amik az
energiafüggőségüket is csökkenteni tudják, akár ezen beruházások
révén. Példaként említette, hogy a csornai beruházásnak is része
napelemek telepítése.
Gyopáros Alpár, a térség fideszes országgyűlési képviselője
arról beszélt, hogy az elmúlt hét évben a Rábaközben összesen
kétszáz milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, amelyek közül
kiemelkednek a csornai és a kapuvári kórházak fejlesztései, valamint
az M85-ös és M86-os gyorsforgalmi utak építése.
Hozzátette: tapasztalata szerint az elmúlt három-négy évben,
egyebek mellett a fiatal gazda vagy az iskolagyümölcs programok
révén egyre nő azon fiatalok száma, akik a kertészeti ágazatban
dolgoznak, családi vállalkozásokban vagy egy-egy közösség,
szövetkezet tagjaként.
Családi János, a Hanság-Fertőmenti Zöldség-Gyümölcs Termelői
Értékesítő Szövetkezet elnöke elmondta, hogy a háromezer
négyzetméter alapterületű, 450 tonna kapacitású hűtőház építésére
még 2015-ben vásároltak telket a TÉSZ csornai telephelyén. A
kivitelezés két hét múlva kezdődik, s legkésőbb jövő év szeptember
végére fog elkészülni.
A hűtőházban normál hőmérsékletű tárolót, manipuláló teret,
csomagolóanyag- és göngyölegraktárt, szociális helyiségeket és külső
kiszolgáló tereket is kialakítanak. A fejlesztéssel az egész éven át
tartó, folyamatos áruellátást tudják biztosítani, úgy, hogy a
betárolt áru az értékesítésig megőrzi minőségét. Ezáltal jelentősen
növekszik a TÉSZ-hez tartozó gazdák termelési és értkesítési
biztonsága.
A Hanság-Fertőmenti TÉSZ 2003-ban alakult. A szövetkezetnek
jelenleg mintegy ötven tagja van. Nettó árbevétele tavaly 385,6
millió forint volt, ami 196,6 millió forinttal marad el az előző
évitől. Ennek okaként korábban a fagykárt jelölte meg az elnök.
Állandó beszállítói a METRO üzletláncnak. Fő termékük a rábaközi
vöröshagyma, az alma, de nagy területen termelik a különböző
káposztaféléket, gyökérzöldségeket és konzervipari paprikaféléket is.