Három királyfi mozgalom: megfelelő partnerre és érettségre van szükség a családalapításhoz
Budapest, 2017. október 24., kedd (MTI) - A megfelelő partner megtalálását és a szülői szerepre való érettséget tartják a legfontosabb feltételnek az egyetemisták a gyermekvállalásnál - derül ki a Három királyfi, három királylány mozgalom kutatásának kedden Budapesten bemutatott gyorsjelentéséből.
Engler Ágnes, a mozgalom kutatásvezetője a Budapesti Corvinus
Egyetemen (BCE) tartott sajtótájékoztatón elmondta, 11 egyetemen
több mint 1500 kérdőívet töltöttek ki a hallgatók. Ezekből az
látszik, hogy az egyetemisták családcentrikusak és házasságpártiak,
valamint legalább két gyereket szeretnének. A legtöbben az első
gyereket 25-30 éves koruk között vállalnák.
A családalapítás legfontosabb feltételének a megfelelő partner
megtalálását tartják, ezután következik a biztos munkahely, a
harmadik helyen pedig a szülői szerepre való felkészültség szerepel.
A megkérdezettek a negyedik helyre sorolták a saját lakást, majd a
karrier és a kedvező szociális ellátások következnek, míg a saját
autó az utolsó a rangsorban - ismertette a kutatásvezető.
Engler Ágnes közölte, a kérdőívben arra is kíváncsiak voltak, mi
kell ahhoz, hogy a fiatalok már az egyetem alatt merjenek gyereket
vállalni, a válaszadóknak ugyanis csupán két százaléka vélekedett
úgy, hogy akár már a tanulmányai alatt megszülné az első gyerekét.
A megkérdezettek a leginkább hátráltató tényezők között
említették, hogy nincs tartós párkapcsolatuk, mert elszigetelten
érzik magukat és nehezen tudnak ismerkedni. Véleményük szerint több
közösségi helyszínre és párkapcsolatról szóló előadásokra lenne
szükségük.
Skrabski Fruzsina, a mozgalom elnöke arról beszélt, hogy az
1970-es években jellemzőbb volt, hogy már az egyetem alatt szültek a
nők, ám - ahogy az a felmérésükből kiderül - akkoriban még nem
voltak annyira túlterheltek a hallgatók, mint jelenleg.
Ezért az egyetem alatti gyermekvállalás támogatása érdekében
kidolgoznak és a kormány elé terjesztenek majd egy programtervet
várhatóan még az idén - jelentette be.
A sajtótájékoztatón együttműködési megállapodást kötött az
egyetem és a mozgalom, valamint Családbarát hely címet kapott az
intézmény baba-mama szobája.
Ezzel kapcsolatban Skrabski Fruzsina azt mondta, a családbarát
szemléleti egyre "trendibb" a gazdaságban, és egyre inkább
felismerik a cégek és vállalatok, hogy ez a hozzáállás megbízhatóbb
munkavállalókhoz és profitnövekedéshez is vezethet.
Lánczi András, a BCE rektora elmondta, az egyetemen évek óta
kutatják a családokat elsősorban közgazdasági szempontból, és
folyamatban van a családpolitikai mesterképzés akkreditációja is.
Emellett intenzíven dolgoznak azon, hogy a munkahelyi légkör
javításának részeként segítsék a munka, a tanulás és a család
összeegyeztetését. Példaként említette, hogy hosszú idő után ismét
van az egyetemen őszi és tavaszi szünet, amely egybeesik a
közoktatási szünettel, így a szülők otthon tudnak maradni a
gyerekekkel.
Pavlik Lívia, az egyetem kancellárja kiemelte, hogy a
családbarát munkahely kialakításánál nem kizárólag az anyákra
koncentrálnak, és igény szerint minden kisgyermekes munkatársaknak
próbálnak részmunkaidőt biztosítani.
A Három királyfi, három királylány mozgalom, amelyet az azóta
elhunyt Kopp Mária orvos, a Népesedési Kerekasztal szervezője
2009-ben alapított, abban kíván szerepet vállalni, hogy a tervezett
gyerekek megszülethessenek Magyarországon. Társkereső
programjaikkal, a munka és a család egyensúlyának fontosságát
hangsúlyozó pályázataikkal, a kormányzatoknak tett szakmai
javaslataikkal azt akarják elérni, hogy a párok bátrabban merjenek
gyerekeket vállalni.