Honosítási eljárásokkal kapcsolatos vesztegetés ügyében emeltek vádat
Budapest, 2016. november 7., hétfő (MTI) - Honosítási eljárásokkal kapcsolatos vesztegetés ügyében vádat emelt az ügyészség három emberrel szemben - tájékoztatta a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-t.
Ibolya Tibor közölte: az ügy első- és másodrendű vádlottja, két
nő a munkája révén ismerte meg egymást, majd baráti kapcsolat
alakult ki közöttük. Az elsőrendű vádlott a Bevándorlási és
Állampolgársági Hivatal ügyintézője volt, feladatainak jelentős
részét tette ki a honosítási eljárások megindításával, az erre
irányuló kérelmekkel kapcsolatos ügyintézés. A másodrendű vádlott
idegenrendészeti segítőként járt el külföldiek állampolgársággal
kapcsolatos ügyeiben, a harmadrendű vádlott pedig az ő élettársa
volt az elkövetés idején.
A vádirat szerint a másodrendű vádlott 2013 elején rábeszélte az
elsőrendű vádlottat, hogy pénzért kedvezően járjon el olyan ügyfelek
egyszerűsített honosítási ügyeiben, akik a jogszabályi feltételeknek
nem feleltek meg, vagy azért, mert nem jelentek meg személyesen a
hivatalban, vagy mert nem beszéltek magyarul. A másodrendű vádlott
ezért a kérelmezőktől körülbelül 250 ezer forintot kért, és ebből
ügyletenként 10-20 ezer, de legfeljebb 50 ezer forintot átadott a
bevándorlási hivatal ügyintézőjének.
Az ügyfelektől a kérelmeket, valamint az egyszerűsített
honosítási eljárás megindításához szükséges iratokat a másodrendű
vádlott - többnyire a harmadrendű vádlott mint bűnsegéd
közvetítésével és közreműködésével - juttatta el a bevándorlási
hivatal ügyintézőjéhez, aki azokat a jogszabályi feltételek
hiányában is iktatta, majd megindította az egyszerűsített honosítási
eljárásokat.
A vádlottak a vád szerint 19 külföldi állampolgár egyszerűsített
honosítási ügyében jártak el jogellenesen.
A Budapesti X. és XVII. kerületi ügyészség a három vádlottat
bűnszervezetben elkövetett hivatali vesztegetéssel - az elsőrendű
vádlottat a vesztegetés elfogadásával - vádolja, és végrehajtandó
szabadságvesztés kiszabására tett indítványt - olvasható a főügyész
közleményében.