Idén is meghirdeti az OTP a társasházi pályázatot
Budapest, 2018. február 12., hétfő (MTI) - Tizedszer hirdeti meg az OTP társasházi pályázatát az idén, a korábbi összdíjazás és a nyertesek száma is megduplázódik, 20 lakóközösség nyerhet el összesen 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást felújításra, korszerűsítésre.
Az MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatás szerint a kiírás
országos, a pályázatra február 12. és június 17. között nevezhetnek
a társasházak, lakásszövetkezetek.
A pályázat célja a lakóközösségek szűkebb környezetének minőségi
korszerűsítése és szépítése, a közösségi élet kialakításának,
fenntartásának támogatása, valamint a lakóépületek és a lakók
biztonságát szolgáló fejlesztések támogatása.
Négy kategóriában lehet indulni, a korábbi három - az
ezermester, a biztonság és a közösség - mellett az újonnan
létrehozott jubileumi különdíj kategóriában is. Ez utóbbi esetében
bármilyen megoldás beadható, ami a lakóközösség mindennapjait, a
társasház körülményeit javítja.
Kategóriánként öt pályázatot díjaznak, valamint a nyertes
társasház, lakásszövetkezet pályázatának benyújtóját százezer forint
értékű ajándékutalvánnyal jutalmazzák. Egy lakóközösség több
kategóriában is adhat be külön-külön pályázatot.
A leadott pályázathoz nem kell önerőt igazolni, csak ki kell
tölteni az adatlapot.
A tájékoztatás szerint Magyarország épületállományának majdnem
fele (48,7 százaléka) 1946 előtt épült, nagyjából 20 százaléka 1960
előtt, 37 évnél pedig csak 8,2 százaléka fiatalabb. Az állomány
többsége különböző területeken felújításra szorul, amit a
lakóközösségek sok esetben nem tudnak kigazdálkodni a közös
költségből vagy megfinanszírozni a felújítási alapból, a pályázatok
ehhez nyújthatnak segítséget.