Lámfalussy konferencia - Matolcsy: a globalizáció új szakasza zajlik
Budapest, 2018. február 12., hétfő (MTI) - A globalizáció újabb hulláma zajlik a világban, amelynek hajtóereje az olyan új technológia, mint a 3D, a robottechnika vagy a mesterséges intelligencia - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn Budapesten a Lámfalussy konferencián.
Hangsúlyozta, hogy a jövő folyamatait a gazdaságpolitikák, a
monetáris politikák és a geopolitikák együttesen alakítják majd,
amelyekre az új technológiai folyamatok is hatnak majd.
Nagy Márton, a jegybank alelnöke kiemelte: Magyarország az
elmúlt években számos fordulatot hajtott végre a gazdaságpolitikában
és a monetáris politikában, amelyeknek eredményeként a magyar
gazdaság növekedési pályára állt, és az ország gyakorlatilag elérte
a teljes foglalkoztatottságot, az államadósság GDP-hez mért aránya
pedig folyamatosan csökkent.
Kiemelte, hogy a világ fejlett piacain az alacsony volatilitás
időszaka véget ért, a fejlett piacokon, tőzsdéken a nagyobb
kilengések, a magasab volatilitás lesz a jellemző. Ezt két dolog is
jelzi szavai szerint: a fejlett országok tőzsdéin eső árfolyamok,
másrészt a német és amerikai hosszabb futamidejű állampapírok
hozamgörbéinek emelkedése.
Nagy Márton hangsúlyozta: ebben a környezetben nagyon fontos,
hogy Magyarország sérülékenysége jelentősen csökkent az elmúlt
években a gazdaságpolitikai fordulat eredményeként, amelyeket meg is
kell őrizni.
Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatója a laza monetáris
politika folytatása mellett érvelt, és arra utalt, hogy az alacsony
- 0,9 százalékos - jegybanki alapkamat tartósan fennmaradhat. Az MNB
a nem konvencionális, célzott intézkedéseivel azt segítette, hogy a
laza monetáris politikával sikerült elkerülni a deflációt
Magyarországon, de a magyarországi infláció még mindig nem érte el 3
százalékot, így a laza monetáris politikát érdemes továbbra is
fenntartani - mondta.
Megemlítette, hogy az MNB stratégiájában fontos szerepet kap az
előremutató kommunikáció, amellyel a hosszú futamidejű állampapírok
hozamainak leszorítására törekszik a jegybank. Azt is hangsúlyozta,
hogy a jegybank a monetáris politikai eszköztárával a magyar
gazdaság növekedési potenciáljának növelését és az ország
felzárkózását és fenntarthatóvá tételét akarja elérni.
Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatója szerint egyelőre
nem sikerült a kelet-közép-európai térségben elérni a fenntartható
növekedést és a felzárkózást, így a monetáris politikának továbbra
is ezt kell segítenie. Jelezte: nem elég csak a gazdasági
növekedésre fókuszálni, emellett a fenntarthatóság megalapozását a
pénzügyi, társadalmi és ökológiai szempontok alapján is támogatni
kell.
Virág Barnabás szólt arról is, hogy a magyar gazdaság
tőkeintenzív növekedési időszakban van, amelyet egyelőre továbbra is
az alacsony termelékenység jellemez. Ezt a jövőben javítani kell, és
növelni kell az ország versenyképességét, a kutatás-fejlesztésre a
mostaninál több forrást kell fordítani - mondta a jegybank ügyvezető
igazgatója.