Szakszervezet: csütörtökön folytatódik az önkormányzati dolgozók sztrájkja
Budapest, 2018. február 12., hétfő (MTI) - Csütörtökön folytatódik az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja, amely ezúttal öt napon keresztül tart majd - jelentette be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Boros Péterné azt mondta, ötödik alkalommal szerveznek sztrájkot
a több mint 18 ezer önkormányzati köztisztviselő érdekében, akiknek
tíz éve nem emelkedett a keresetük, a kormány pedig nem ül velük
tárgyalóasztalhoz.
Hozzátette: azt kérik, hogy aki támogatni szeretné a
sztrájkolókat, az a sztrájk idején viselje ruháján a szolidaritás
kék színét vagy kék színű mosolygó figurát kitűzőként, vagy a
közösségi oldalakon ossza meg a kék sztrájkplakátokat és készítsen
kék smiley-s arcképeket az összetartozás jeléül.
Közölte, azok csatlakozását várják, akik szeretnék kifejezni
kormányalkalmazottként, állampolgárként az állammal mint
munkáltatóval szembeni elégedetlenségüket. Azok is csatlakozhatnak,
akiknek ugyan növelték a keresetét, de nem tudnak megélni a
fizetésből, akik nem látják biztosítottnak a jövőjüket az állam
szolgálatában, és akik szeretnék jelezni, hogy az állam rossz
munkáltató - tette hozzá.
Mint mondta, akciójuk lényege nem "a kormányzati propaganda
ágazati foglalkoztatotti átlagkereseti adatainak cáfolata", hanem
annak felmutatása: az államnak dolgozók hogyan érzik, megbecsülik-e
őket. A kék akcióval be lehet vallani, ha úgy érzik, hogy az állam
nem becsüli meg a munkájukat - jegyezte meg.
Boros Péterné kérdésre válaszolva elmondta: a sztrájk ugyan csak
három munkanapot érint (csütörtök, péntek, hétfő), de azért
számítják ötnaposnak, mert a szombattal és vasárnappal együtt nem
töri meg munkakezdés.
Rámutatott arra, az önkormányzati dolgozók 40 százalékának nőtt
ugyan a keresete, de ezt helyi forrásból fedezték. Azonban - tette
hozzá - az önkormányzati munkavállalók többsége kistelepüléseken
dolgozik, ahol a helyi adók nagysága nem teszi lehetővé, hogy helyi
forrásból emeljék a kereseteket.
Megjegyezte: a helyi emelésekkel sem sikerült visszapótolni a 30
százalékos reálkereset-csökkenést, amit a dolgozók elszenvedtek, a
fővárosban például 10 százalék volt a növekedés.
Boros Péterné egy kérdésre válaszolva elmondta: a
Belügyminisztérium elismerte követelésük jogosságát és
forintosították is a sztrájkkövetelést. Közlése szerint két
kormányülésre is bevitte a tárca ezt, de nem történt előrelépés az
ügyben. Tájékoztatása szerint követelésüket 42,5 milliárd forintból
lehetne teljesíteni.
Az MKKSZ elnöke azt mondta, szeretnének tárgyalóasztalhoz ülni a
minisztériummal és folytatni a tárgyalásokat.
A szakszervezet akciójához csatlakozott a Magyar Nők Szövetsége,
amelynek elnöke, Alföldi Andrea arról beszélt, Magyarországon a
dolgozó nők jelentős hányadát részben tradicionális okok miatt a
közszférában foglalkoztatják. Emellett a közvélekedés szerint a
közszféra állásbiztonságot, a gyermekneveléshez nagyobb támogatást
ad, nagyobb a társadalmilag hasznos munkavégzés érzése és a
bértáblák, előléptetések rendje miatt kisebb a diszkrimináció.
Hozzátette: ez azonban nincs így, a magyar állapotokra a
"ragadós padló" kifejezés illik, mivel a magasabb bérfizetések
elérésére tett munkavállalói és munkáltatói párbeszéd elmaradása "a
lét padlóján tartja a bértarifákat".
Közölte, a szakszervezeti követelés nem egyszerűen ágazati
kérdés, a közszférában dolgozó nők számarányát tekintve nagyon is
"nőkérdés". A közszférában tevékenykedők szakmai meg nem becsülése
alapvetően a nők teljesítményének el nem ismerését is jelenti -
jegyezte meg, hozzátéve, hogy ezért csatlakoztak a szakszervezet
akciójához.