Jónak lenni jó! - Idén a Máltai Szeretetszolgálat a közmédia jótékonysági akciójának partnere, Nadal is segít
Budapest, 2017. november 10., péntek (MTI) - Hatodik alkalommal rendezi meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányát, amelynek kedvezményezettje ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Immár elmondható, hogy a közmédia hagyományt teremtett a Jónak
lenni jó! kezdeményezéssel, és idén december 17-én ismét egész napos
műsorfolyammal várja a felajánlásokat - mondta el a Duna
Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási
igazgatója.
Medveczky Balázs kiemelte annak fontosságát, hogy a
szórakoztató, kulturális ismeretterjesztő vagy napi aktualitásokat
közvetítő műsorok mellett a közmédia csatornáin hangsúlyos szerepet
kapjon a társadalmi felelősségvállalás. A Jónak Lenni Jó!
bizonyította, hogy képes a széleskörű összefogás megteremtésére, sőt
tavaly a Magyar Termék Nagydíjat is elnyerte. Megfigyelhető, hogy a
felajánlott összegek nagysága is évről évre nőtt: 2012-ben 100
millió, tavaly pedig már 261 millió forint támogatás érkezett -
számolt be az eredményekről Medveczky Balázs.
Siklósi Beatrix, az MTVA Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt
Projektek Főszerkesztőségének vezetője hozzátette: a Jónak lenni jó!
elindulásakor elsősorban a kispénzű emberek jelentkeztek segíteni,
de mára a társadalom széles spektruma csatlakozott a jótékonysági
kezdeményezéshez; a diaszpórában élő magyarságtól is egyre több
felajánlás érkezik.
Nem is csak a segítség pénzben kifejezett összege, hanem annak
szellemi és lelki értéke is fontos: éreztetni a törődést a
rászorulókkal - emelte ki a főszerkesztő. Mint emlékeztetett, a
kampányban ezért nemcsak pénzadományokat várnak, hanem olyanok
jelentkezését is, akik a saját tudásukkal, figyelmükkel segítenék a
rászorulókat.
Számos művész, sportoló, a hazai közélet kiválóságai
csatlakoztak az akcióhoz, de az évek során sok nemzetközi híresség
is részt vett a Jónak lenni jó! népszerűsítésében. Idén például A
hegyi doktor című televíziós sorozat címszereplője, Hans Sigl egy
általa aláírt orvosi köpenyt ajánlott fel, Rafael Nadal jelenlegi
világelső teniszező pedig egy dedikált teniszütőt küld a
kezdeményezés javára.
Siklósi Beatrix az MTI kérdésére elmondta: a következő hetekben
a közmédia televíziós és rádiós csatornáin népszerűsítik az akciót,
majd december 17-én egész napos műsorfolyam során várják a
felajánlásokat, amelyeket a Jónak lenni jó! adományvonalán is meg
lehet majd tenni.
Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke
emlékeztetett arra, hogy a "máltai szellemiség" több mint kilencszáz
éves, a hit védelme és a rászorulók támogatása határozza meg 1099
óta. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több mint háromszáz programot
működtet, a szervezet tevékenységének főbb súlypontjai az
esélyteremtő programok, a mozgássérültek segítése és az életmentés -
tette hozzá.
Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető
alelnöke hozzátette: szolgálatuk csaknem harminc éve az emberek
jócselekedeteiből építkezik, most pedig a közmédia jóvoltából újabb
lehetőséget kapnak, hogy megmutassák: jónak lenni jó. A
szeretetszolgálat mindenféle segítséget szívesen fogad; a
jelentkezők pénzzel, tárgyi felajánlásokkal vagy munkával egyaránt
segíthetik a máltaiak küldetését - hangsúlyozta Győri-Dani Lajos.
(FOTÓ)