Két bűnszervezet milliárdos költségvetési csalása ügyében indult nyomozás
Budapest, 2017. november 10., péntek (MTI) - Színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetek irányítói és működtető ellen indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága. A legalább 2001 óta tartó, milliárdos költségvetési csalás ügyében fokozott ügyészi felügyelettel zajlik a nyomozás - tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.
Ibolya Tibor közleményében azt írta: a pénzügyi nyomozók a
napokban, szervezett akció keretében tizenöt embert vettek őrizetbe,
köztük a két bűnszervezet irányítóit, több tagját, valamint a
szolgáltatásaikat igénybe vevő egyik vagyonvédelmi cég két
vezetőjét.
Az eddigi adatok szerint a bűnszervezetek szolgáltatásait főként
őrzés- és vagyonvédelemmel foglalkozó gazdasági társaságok vették
igénybe, amelyek a bűnszervezethez tartozó cégekkel különböző munkák
teljesítésére színlelt szerződéseket kötöttek. A színlelt
szerződéskötésekkel az volt a céljuk, hogy a vagyonőrök
foglalkoztatása után keletkező közterheket ne a saját társaságaiknak
kelljen megfizetniük, másrészt az alvállalkozóktól befogadott fiktív
számlákkal csökkenteni tudták adófizetési kötelezettségeiket is.
A munkavállalókat valójában azok a gazdasági társaságok
foglalkoztatták, amelyek igénybe vették a bűnszervezetek
szolgáltatásait, ám papíron a bűnszervezetekhez tartozó cégekhez
jelentették be őket. A dolgozók után a járulékokat sem a tényleges
foglalkoztató cég, sem a papírok szerinti munkáltató cég nem fizette
meg. A lebukás elkerülése érdekében ezeket a cégpiramis alján lévő
alvállalkozó társaságokat rendszeres időközönként lecserélték.
A gyanúsítottak a munkáltatást terhelő közterhek meg nem
fizetésével, valamint a fizetendő áfa jogosulatlan csökkentésével a
jelenlegi adatok szerint több mint 2,5 milliárd forint vagyoni
hátrányt okoztak a költségvetésnek - írta közleményében a főügyész.
A NAV pénzügyi nyomozói kedden országos akciót hajtottak végre a
bűnszervezet felszámolása érdekében, amelynek eredményeként elfogták
a bűnszervezet irányítóit és tagjait. A 115 helyszínen végzett
házkutatás során a nyomozók a bűncselekmények elkövetését
alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le, 26 gyanúsítottat hallgattak
ki, és közülük 15-öt őrizetbe vettek. Nyolc gyanúsított előzetes
letartóztatását - nem jogerősen - elrendelte a bíróság. Az ügyészség
hét gyanúsított esetében lakhelyelhagyási tilalom elrendelését
indítványozta, erről pénteken dönt a bíróság.