Lázár: a kormány stratégiai szövetségesként tekint Szabolcs-Szatmár-Beregre - BŐVÍTETT (új: 6-11. bekezdés)
Nyírbogát, 2017. február 24., péntek (MTI) - A kormány stratégiai szövetségesnek és kiemelt partnernek tekinti Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a nyírbogáti általános iskola tornatermének átadásán pénteken.
Lázár János elmondta, a következő néhány hónapban Szabolcs
megyében - Nyíregyházán kívül - 70 milliárd forintot fog felosztani
a kabinet a települések között, Nyírbogát ebből "joggal számíthat"
legalább 1,5 milliárd, de inkább 1 milliárd 800 millió forintra.
A kormány távlati elképzeléseiben Szabolcs megyének az a
feladata, hogy integrálja a környék magyarjait és azokat is, akik
átmenetileg a határon kívülre szorultak és ott élik életüket, és ma
Kárpátalján és a Partiumban próbálnak boldogulni - hangsúlyozta a
miniszter.
Kifejtette, a közös bajból, a közös nehézségekből, a gazdasági
visszaesésből, a munkanélküliségből egy új lehetőséget kapott a
megye azáltal, hogy a kormány a megyére és a megyében lakókra
regionális központként tekint. Nyíregyházának és Szabolcsnak az a
történelmi küldetése - folytatta - , hogy lehetőséget biztosítson a
határon túli magyaroknak a Magyarországhoz való tartozásra.
Lázár János az oktatási intézmény tanulóihoz és pedagógusaihoz
szólva hangsúlyozta, a kabinet a következő időszakban kiemelt
feladatának tekinti, hogy a magyar oktatás és nevelés alapvető
kérdéseit áttekintse és meghatározza az oktatásügy következő
tíz-húsz esztendejét. Ebben a képesség, a lehetőség és a minőség a
három kulcsszó, ezek kiemelt jelentőséggel bírnak - mondta a
miniszter.
Szavai szerint a kabinetnek külön érdeke fűződik ahhoz, hogy a
vidéki Magyarország boldogulni tudjon, hogy "Nyírbogáton ne csak
születni, hanem élni és érdemes legyen". A helyben élő szülőknek azt
kell megtapasztalniuk, hogy a gyerekeik képesek ebben a közösségben
boldogulni, ezért minden itt születő gyermek számára - képessége
szerint - ezt a lehetőséget biztosítani kell - tette hozzá.
"A legszomorúbb dolognak azt tartom, ha egy gyerek nem a
képessége, hanem a szülei anyagi lehetősége szerint boldogul" -
fogalmazott Lázár János. Mint mondta, a helyi és a parlamenti
képviselők legfontosabb küldetése a következő években, hogy
hozzájáruljanak: minden gyerek számára a képesség szerinti
boldogulást tudják biztosítani, hogy a tehetség, szorgalom, az
ambíció és a felkészültség, és ne a szülők pénztárcájának vastagsága
határozza meg a gyerekek sorsát.
Mi ehhez keresünk szövetségest a nyírbogátiakban és a Szabolcs
megyeiekben - tette hozzá a miniszter.
Kötelességünk a képesség előtérbe helyezése mellett a
lehetőségek biztosítása is - utalt a tornaterem felépítésére Lázár
János. A tárcavezető rögzítette, az itteniek akarták ezt a
beruházást, "volt bennük elszánás, hit, volt bennük akarat arra,
hogy megváltoztassák a saját magukat körülvevő világot".
Mi ma a nyírbogáti gyerekek számára az egészséges élet
lehetőségét kínáljuk azzal, hogy megépítettük ezt a sportcsarnokot -
közölte a tárcavezető. A minőségről szólva Lázár János úgy
vélekedett, könnyű megépíteni egy csarnokot, felújítani az iskolát,
de az legnagyobb kérdés, hogy a pedagógusok mit és hogyan tanítanak
a gyerekeknek, mert a tanárokon múlik minden nyírbogáti gyerek sorsa.
Szükség van a szülők támogatására, az államra mint "jó gazdára",
a községi-közösségi összefogásra, illetve szükség van a pedagógusok
boldogulására is, hogy képesek legyen tudást, lehetőséget és
boldogulást adni a gyerekeknek - zárta szavait a miniszter.
A nyírbogáti általános iskola tantermét - egy országos program
keretében - mintegy 300 millió forintból, központi költségvetési
forrás segítségével építették meg. Az eseményen Lázár János mellett
részt vett Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára, Simon Miklós, a
Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, valamint a több megyei és
járási hivatalvezető is.