Legalább 150 kilométer autópálya átadását ígéri 2018-ra az új román szállításügyi miniszter
Kolozsvár, 2017. október 24., kedd (MTI) - Legalább 150 kilométer autópálya átadását ígéri 2018-ra Felix Stroe, az egy hete kinevezett román szállításügyi miniszter.
A tárcavezető kedden meglátogatta a Dél-Erdélyen áthaladó A1-es
autópálya Hunyad megyében épülő szakaszait, és kijelentette: a
minisztérium nem lesz elnéző a munkálatokkal késő, vagy rossz
minőségű munkát végző útépítő cégekkel szemben.
Felix Stroe szerint a pályaépítéseket késleltető bürokratikus
akadályok nagy részét sikerült elhárítani, és a késések csakis a
kivitelezők rossz munkaszervezésének a számlájára írhatók. A
pályaépítésre szánt pénz ugyanis mindenütt rendelkezésre áll.
Hozzátette: azt várja az építőktől, hogy éjjel-nappal és hét végén
is dolgozzanak.
A miniszter szerint az is késlelteti a romániai útépítéseket,
hogy egyes társaságok erejükön felül vállalnak munkát. Megjegyezte:
meglehet, hogy korrekt módon pályáznak egy-egy útszakasz
megépítésére, de mivel más - korábban elnyert - munkákat is
végeznek, nincsen meg a szükséges kapacitásuk az újabb munkákra.
Felix Stroe szerint ezután nem fogják megengedni, hogy olyan cégek
nyerjenek újabb útépítési megbízásokat, amelyek nem rendelkeznek a
megfelelő gépparkkal és szervezési kapacitással. Az útépítő cégek
csak annyi munkát kaphatnak, amennyit biztosan el tudnak végezni -
mondta.
Romániában 2017-ben mindössze 15 kilométer autópályát sikerült
átadni. 2018-ban a dél-erdélyi A1-es autópálya Lugos és Déva közötti
szakasza, valamint az A1-es és az észak-erdélyi A3-as pályát
Szászsebes és Torda között összekötő autópálya épülhet meg. Ezeken a
szakaszokon jutott ugyanis előrehaladott állapotba az útépítés.