LMP: Varga Mihály nem néz szembe a valósággal

    Budapest, 2016. szeptember 27., kedd (MTI) - Az LMP szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nem néz szembe a valósággal: a növekvő dolgozói szegénységgel, a vidéki Magyarország leszakadásával, a tömeges elvándorlással és a munkaerőhiánnyal.
hirdetés
    Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke kedden ezt arra reagálva közölte, hogy Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatait értékelve azt mondta, Magyarországon 1992 óta nem dolgoztak ennyien, a munkanélküliségi ráta 5 százalék alá csökkent és a gazdasági folyamatok további javulást jeleznek.

    Az LMP társelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a miniszter nyilatkozata köszönőviszonyban sincs a valósággal. A számok mögötti valóságban a Fidesz egy olyan országot teremtett, ahol munkából nem lehet megélni, a minimálbér a létminimum szintjét sem éri el, a közmunkabér pedig mélyen a szegénységi küszöb alatt van - tette hozzá.

    Szél Bernadett szerint Varga Mihály nem tartotta fontosnak elmondani, hogyan kívánja kezelni a kormány az alacsony bérek miatti elvándorlás okozta munkaerőhiányt, holott az unióban ötödik legrosszabbul kereső magyar munkavállalók elvándorlása egyre nő.

    Az LMP szerint a béremelésnek nincs alternatívája, komplex javaslataik az Országgyűlés előtt fekszenek - közölte.