Magosz-elnök: erős a szövetség a gazdatársadalomban
Gyöngyös, 2018. március 26., hétfő (MTI) - Erős a szövetség és szoros az együttműködés a terméktanácsok és a szakmaközi szervezetek között az országban - jelentette ki az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gyöngyösi szolgáltató központjának hétfői átadásán.
Jakab István emlékeztetett rá, hogy a NAK megújításának egyik
célja éppen az volt, hogy a szervezet magas színvonalon, egységes
szempontok alapján, erős tudás- és információs bázisra alapozva
szolgálja ki a magyar gazdatársadalmat. A szavai szerint
sikeresen végrehajtott átalakítás egyik eredménye, hogy a kamara
gyöngyösi szolgáltató központjának átadásán a hazai oktatási
intézmények számára példa értékű együttműködési megállapodást írhat
alá a NAK és az Eszterházy Károly Egyetem vezetője - tette hozzá.
Szerinte kizárólag az az ország lehet versenyképes uniós és
nemzetközi szinten, amely a tudásra alapoz és ahol az egyetemeket
használható tudás birtokában hagyhatják el a hallgatók. Győrffy
Balázs, a NAK elnöke elmondta: 2016 végén indult a kamarai
szolgáltató központok hálózatának kialakítása. Az Eszterházy Károly
Egyetem gyöngyösi campusától bérelt, 160 négyezetméteres
létesítménnyel együtt eddig hét településen adtak át hasonló
komplexumokat, a következő pedig szerdán, Pápán nyílik - közölte. A
fejlesztés célja, hogy a mai kor igényeinek megfelelő tudással,
információkkal lássák el a kamara tagjait. Az elnök megjegyezte:
saját szolgáltatásként biztosítás-közvetítéssel és telekommunikációs
segítségnyújtással is támogatják a gazdák munkáját. Emellett ezekben
a központokban intézhetők az őstermelői igazolványokkal és az
agrártámogatásokkal kapcsolatos ügyek. Felhívta a figyelmet arra
is, hogy elindult a NAK szaktanácsadói hálózata, amely ingyenes
csoportos, illetve a piaci ár tizedébe kerülő egyedi tájékoztatást
nyújt a gazdálkodóknak. A kezdeményezést annak érdekében hívták
életre, hogy a kamarai tagok az adminisztráció helyett a termeléssel
és értékesítéssel foglalkozhassanak, és ezzel is erősítsék piaci
versenyképességüket - mondta. A termésbiztonság megteremtése
terén tett fontos lépésként említette az elnök a május 1-től működő
jégkárenyhítő rendszert, amely a gazdáktól anyagi ráfordítást nem
igényel, és az unióban elsőként az ország teljes területét lefedi,
évente mintegy 50 milliárd forint termelési értéket megóvva. A
magyar agrárium 2010 óta egyöntetű fejlődést mutat - jelentette ki
Győrffy Balázs, aki szerint az elmúlt nyolc évben Magyarország
agrár-kibocsátása másfélszeresére, míg az ágazat exportja harmadával
nőtt. Eközben 70 ezer új munkahely jött létre a szakma termelő és
feldolgozó szektoraiban, ám még mindig sok a kihasználható
potenciál. A mezőgazdaság szűk keresztmetszete jelenleg a fiatal
szakemberek hiánya - mondta hozzáfűzve: ebből a szempontból is
fontos az Eszterházy Károly Egyetemmel aláírt együttműködési
megállapodás, amely a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó
szakmérnök- és szaktanácsadó mellett szőlészeti-borászati képzése
révén is a következő időszak meghatározó szakmai tudásbázisát
jelenti majd - hangsúlyozta.
(FOTÓ)