Magyarország konzultációra hazarendelte hollandiai nagykövetét - BŐVÍTETT (új: 15. bekezdés)
Budapest, 2017. augusztus 25., péntek (MTI) - Magyarország konzultációra hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, meghatározatlan ideig szünetel a nagyköveti szintű kapcsolattartás a két ország között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
"Ez a diplomáciában az egyik legradikálisabb lépés" - tette
hozzá.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott: arra utasította az ideiglenes
ügyvivőt, hogy hétfőn a holland külügyminisztériumban személyesen a
lehető leghatározottabban utasítsa vissza a Magyarországot ért
rágalmakat és megalapozatlan kijelentéseket, valamint kérjen
magyarázatot a holland külügyminisztériumban arra, hogy mik állnak a
kijelentések hátterében, a holland nagykövet vajon központi mandátum
alapján, vagy a saját elhatározásából cselekedett így.
"Nem elégszünk meg zárt ajtók mögötti magyarázattal" - szögezte
le.
A távozó holland nagykövet, Gajus Scheltema a 168 órának adott
interjúban egyebek mellett azt mondta, hogy a szélsőséges
iszlamisták "ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a
magyar kormány".
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Hollandia budapesti nagykövete a
diplomáciai szokásokat semmibe vevő, messze túllépő, Magyarországot
méltóságában és szuverenitásában is megsértő nyilatkozatot tett,
amely nagyon ritkán fordul elő, és a dolog súlya miatt újabb
diplomáciai lépéseket volt kénytelen tenni.
"Hollandia budapesti nagykövete egy interjúban gyalázta
Magyarországot, ezért nem mellőzhető a holland kormány nyilvános
állásfoglalása ebben a kérdésben" - fogalmazott.
A külügyminiszter elmondta: sok alaptalan vád, méltatlan rágalom
és visszautasítandó kijelentés hangzott el az interjúban, de ezek
közül is legsúlyosabbnak azt tartja, amikor Magyarország és a
terroristák közé gyakorlatilag egyenlőségjelet tesz a holland
nagykövet.
"Magyarország álláspontja világos, meg akarjuk védeni az
országot, a magyar embereket, Európát és az európai embereket, nem
engedjük be az illegális bevándorlókat" - jelentette ki Szijjártó
Péter.
A külügyminiszter bírálta a holland nagykövetnek azt a
kijelentését is, amely szerint autós merénylet bárhol megtörténhet.
"Ennél kegyeletsértőbb és érzéketlenebb nyilatkozatot nehéz
tenni. Mi soha nem fogjuk elfogadni, hogy Európa olyan kontinens
legyen, ahol bárhol előfordulhat autós merénylet, emberek halálát
okozva" - jelentette ki.
Szijjártó Péter közölte azt is: a Magyarországra érkező új
holland nagykövetet semmilyen minisztériumban és semmilyen állami
intézményben nem fogják fogadni mindaddig, amíg a holland kormány
nem ad hivatalos magyarázatot a kijelentésekre.
Kérdésre válaszolva a külügyminiszter jelezte: ha
bebizonyosodik, hogy az interjúban nem a nagykövet magánvéleménye
jelent meg, ha a hollandok nem tesznek megfelelő elnézést kérő
nyilatkozatot nyilvánosan, akkor a Hollandiába akkreditált magyar
nagykövet hazarendelése hosszú távú lesz, illetve megteszik a még
szükségessé váló diplomáciai vagy politikai lépéseket.
Szintén kérdésre válaszolva közölte: mostanáig zárt ajtók
mögött, nem nyilvános magyarázatot sem kapott Magyarország.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország több mint ezer éves
államisággal rendelkező ország, "nem egy bokszzsák", és "bőven vége
van" annak az időszaknak, amikor egyes külföldi állami vezetők
"kitölthették a dühüket" Magyarországon. Felidézte: 2015-ben az
egykori osztrák kancellár "nácizta" Magyarországot, majd szárnyas
kapukat építettek a saját határaikra, a horvát miniszterelnök
"gyalázta Magyarországot", aztán néhány nap alatt összeomlott az
ellátórendszerük az illegális bevándorlók nyomása alatt és
"meglehetősen messze kerültek" a schengeni tagságtól, a román
külügyminiszter pedig autistának bélyegezte Magyarországot.
Egyikük sincs már hivatalban - jegyezte meg a külgazdasági és
külügyminiszter.