Május 14-én mutatják be a Polgár nővérekről készült filmet
Budapest, 2017. április 25., kedd (MTI) - Magyarországon először május 14-én az Uránia moziban mutatják be azt a dokumentumfilmet, amely a sakkolimpiai bajnok Polgár nővérekről, Zsuzsáról Zsófiáról és Juditról szól. Az alkotást a Zsidó Művészeti Napok keretében vetítik - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
"Ez a film a sakkról szól, de nem sakk-film. Először és
legfontosabban egy család bámulatos emberi története, amely a sakk
körül forog, de ami egyetemes egzisztenciális problémákat vet fel: a
gyermeknevelést, a nemek különbözőségét, a szeretet erejét, valamint
az "élhető létezés" és a "folyamatos teljesítés" közötti
ellentmondást" - olvasható az ajánlásban. A rendező, Yossi Aviram
így fogalmazott: "Ami igazán izgat, az nem annyira a sakkjáték, mint
a család és az egyének története. A sakk hátteret szolgáltat, ürügy
egy megragadó családregény elmesélésére."
A Polgár lányok című alkotás hazai ősbemutatójára kétévi
nemzetközi szereplés után kerül sor. A dokumentumfilm a 2014-es
jeruzsálemi filmfesztivál versenyprogramjában indult útjára, majd
ezt követően számos sikeres vetítésen vett részt világszerte. A
produkció különleges értékű magyar és nemzetközi videóanyagokat,
archív fényképeket tartalmaz, melyek nagy része először kerül
nyilvánosságra.
A magyar nyelvű változat a Médiaszolgáltatás-támogató és
Vagyonkezelő Alappal koprodukcióban valósult meg. Az ősbemutatót nem
követi moziforgalmazás, az Uránia azonban újabb alkalmi vetítéseket
szervez és a film vidéki városokban is látható lesz. A televíziós
premier ősszel, a közmédiában lesz, ezután lesz elérhető a film
DVD-n és internetes platformokon is.