Márciusban világsztárok érkeznek az első magyar sznúker gálára
Budapest, 2016. december 13., kedd (MTI) - Két igazi világsztár részvételével rendezik meg március 18-án Budapesten első magyar sznúker gálát.
A hazai szövetség keddi tájékoztatása szerint az eseményen részt
vesz a 2010-ben világbajnok ausztrál Neil Robertson, valamint a
kétszeres vb-döntős brit Allister Carter.
A világklasszis játékosok délután és este is összecsapnak
egymással, valamint két magyarral is meg fognak küzdeni. A
mérkőzések mellett trükklökéseket is bemutatnak majd.
A gálán rész vesz a női játékvezetés úttörője is, Michaela Tabb,
ő volt az első hölgy, aki hivatalos sznúker mérkőzésen bíráskodott,
2009-ben első nőként vezette a világbajnoki finálét, ráadásul
2012-ben is megkapta ezt a megtisztelő feladatot.