Megjelent a Magyarország környezeti állapotát bemutató kötet
Budapest, 2017. december 19., kedd (MTI) - Megjelent a Magyarország környezeti állapota 2016 című kötet, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. kiadványa, amely az adatok bemutatásán túl értékeli a környezet változásának folyamatait, és felhívja a figyelmet a természetvédelem fontosságára.
A keddi könyvbemutató sajtótájékoztatón, Budapesten V. Németh
Zsolt, a kiadvány megjelenését támogató Földművelésügyi Minisztérium
(FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős
államtitkára hangsúlyozta, hogy a tudományos igényű, mégis
közérthető kötet a szakemberek mellett a nagyközönségnek is szól. A
kiadvány a természeti erőforrások állapota mellett a környezetre
ható tényezőket is bemutatja.
Kiemelte, Magyarországon erősödik a biológiai sokszínűség,
csökken a keletkező hulladék mennyisége, javul a szennyvíz- és a
hulladékkezelés, de számos területen - többek között a
légszennyezettség csökkentésében - nemzetközi összefogásra van
szükség. A mesterséges felszínek aránya viszont - Európa más
államaihoz hasonlóan - Magyarországon minden évben nő, és a levegő
minőségének javulása is jelentős részben az enyhe télnek köszönhető
- tette hozzá.
Az államtitkár jelentős eredménynek nevezte a rákosi vipera
megmentését és az aranysakál megjelenését Magyarország területén, ám
az utóbbi - mint hozzátette - számos helyen már gondokat okoz a
vadgazdálkodásban. Folyamatosan emelkedik az egységnyi erőforrással
előállított termékek, szolgáltatások értéke is, de még elmarad az
uniós átlagtól, akárcsak a 15 millió tonnányi hulladék
újrahasznosítási aránya. Sürgető feladatnak nevezte az ország
zajtérképének elkészítését, amely kormányzati segítséggel már
elkezdődött.
Béres András, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
ügyvezető-helyettese felhívta a figyelmet, hogy határokon átívelő
összefogásra van szükség számos állatfaj - például a vándorló és
ezért több országban is megjelenő madarak - vagy a levegő védelme
érdekében, hiszen a légszennyező anyagok jelentős része a környező
államokból érkezik Magyarországra. Utóbbi terén a lakosság
felelősségvállalása is nélkülözhetetlen, hiszen a háztartások fűtése
jelentős környezetszennyező, de számos idegenhonos faj megjelenése
sem természetes terjedésnek, hanem az állattartók felelőtlenségének
tudható be - tette hozzá.
Bárány Rita, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője
közölte, hogy a kiadványhoz a szakmai rendezvényeken a közönség is
hozzájuthat, de az intézet honlapjáról is letölthető. Hozzátette,
hogy az intézmény és szakmai elődei 4 éve készítik a kiadványt, a
2016-ról szóló összefoglalóban pedig minden eddiginél több, csaknem
20 szervezet - többek között a Magyar Tudományos Akadémia, az
Országos Meteorológiai Szolgálat és számos egyetem - vett részt.