Megnyílt az agrárgazdasági kamara gödöllői szolgáltatóközpontja
Gödöllő, 2017. október 20., péntek (MTI) - Átadták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) harmadik, gödöllői szolgáltatóközpontját pénteken
Győrffy Balázs, a NAK elnöke köszöntőjében azt mondta, a kamara
olyan szolgáltató típusú szervezetként kíván működni, amely a napi
gazdálkodási gyakorlatban szeretné segíteni a tagokat. Ezek a
központok - melyekből még az idén továbbiakat adnak át a tervek
szerint - lehetővé teszik, hogy egy helyen sokféle információt,
például katasztrófavédelmi, pénzügyi szolgáltatói vagy
inputanyag-előállítóiakat biztosítsanak a gazdálkodóknak.
Az elmúlt egy év igazolta, hogy igény van az ilyen központokra,
és az eddig tapasztaltakat felhasználják a következő centrumok
kialakításakor. Elmondta azt is, hogy a központokban megjelenik a
650 fős falugazdász-hálózat is, amely 2014. január elseje óta
mintegy 1000 milliárd forint termelési pályázati segítséget tudott
nyújtani a gazdálkodóknak. Szólt arról is, hogy munkacsoport
létrehozását tervezik, amelynek segítségével időben és gyorsan
tudnak pénzt juttatni a gazdálkodóknak. Jelezte azt is, hogy a
Magyar Államkincstár a november 30-án záruló időszakban mintegy 208
milliárd forint előleg kifizetésére készül.
A kamara fejlesztései közül Győrffy Balázs kiemelte, hogy a
növényvédelmi portál jelentősen megújult, elindult a NAK
telekommunikációs szolgáltatása, a biztosításközvetítés pedig
megduplázta a területeket nagyságát az elmúlt évhez képest. Az
elnök az idei legfontosabb történések közé sorolta a jégkár-mérséklő
rendszert, amely május elsejei indulása óta 50 milliárd forintot
tud termelési értékben megóvni a magyar agrárium számára. A
november 3-i kamarai választások kapcsán a NAK-elnök mindenkit
biztatott a részvételre, és mint fogalmazott, optimisták, hiszen egy
reprezentatív felmérés szerint a tagság alapvetően elégedett az
elvégzett munkával. Győrffy Balázs a Magosz alelnökeként arra hívta
fel a figyelmet, hogy érdemben tudták növelni a velük együttműködő
társszervezetek számát, aminek következtében már 18-an vágnak neki
szövetségben a választásnak.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és
Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke arra emlékeztetett,
hogy a következő 10 évben nagy súlya lesz a felhalmozott tudásnak a
mezőgazdaságban, amelyet a hazai adottságokhoz kell igazítani a
versenyképesség érdekében, ehhez pedig szükség van arra a hálózatra,
amelyen keresztül el lehet jutni a gazdálkodókhoz. Jakab István
szerint a NAK kialakult szervezettsége, tudása, ereje képessé teszi
a magyar gazdákat arra, hogy bármely ország gazdáival versenyezzenek.
Beszélt arról is, hogy a mostani kamarai választás időszakára
létrejött az az egység az országban, amelyen 27 éve dolgoznak.
"Voltak, vannak, lesznek, akik kilógnak a sorból", de a 18 szervezet
az összes magyar szakmai szervezet szövetsége - amihez utóbb még két
szervezet csatlakozott -, s ezzel az összes ágazat megjelent. Kitért
arra is, hogy a speciális tudást hordozó tanácsadói hálózatnak is
létre kell jönnie, és a száz tanácsadó hamarosan munkába áll. A
mostani kamarai választással révbe ér az, amiért a rendszerváltás
óta küzdünk - fogalmazott a Magosz elnöke. Vécsey László, a
térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) az eseményen
kiemelte, hogy a térség számára is jelentős, hogy Hajdúböszörmény és
Sárvár után Gödöllőn, az agrár felsőoktatás egyik fellegvárában
nyílik meg a NAK harmadik központja.