Morawiecki és Netanjahu: Lengyelország és Izrael párbeszédet fog folytatni a félreértések tisztázása végett
Varsó, Jeruzsálem, 2018. február 18., vasárnap (MTI) - Lengyelország és Izrael párbeszédet fog folytatni a második világháború története kapcsán keletkezett félreértések tisztázása érdekében - erről egyezett meg Mateusz Morawiecki lengyel és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő vasárnapi telefonbeszélgetése során.
A beszélgetésre azután került sor, hogy Izrael úgy értelmezte
Morawieckinek előző napi, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai
konferencián tett kijelentését, hogy a lengyel kormányfő szerint a
holokauszt elkövetői között zsidók is voltak.
A telefonbeszélgetésről a lengyel kormányfő szóvivője
tájékoztatta a sajtót, és maga Morawiecki is írt róla a Twitter
közösségi honlapján, "rendkívül rettenetes bűntettnek" minősítve a
holokausztot, melynek elkövetőiként "a náci németeket" jelölte meg.
Emellett leszögezte: "Azokban a szörnyű időkben az összes
nemzetben akadtak emberek, akik a legnagyobb irgalom gesztusaira
szánták el magukat". Hozzáfűzte: "Akadtak sajnos olyanok is, akik az
emberi természet legsötétebb oldalait mutatták meg, együttműködve a
német nácikkal".
Aláhúzta: "Ennek a legnehezebb történelmi korszaknak a témájáról
nélkülözhetetlen a párbeszéd", a beszélgetés során mindketten
jelezték: ezt a párbeszédet a két ország folytatni fogja.
A lengyel kormányfői hivatal egyébként vasárnap reggel kiadott
közleményben hagnsúlyozta: Morawieckinek a legkisebb mértékben sem a
holokauszttagadás volt a célja.
A telefonbeszélgetésről szóló jeruzsálemi közlemény szerint
Netanjahu azt mondta lengyel hivatali kollégájának: semmi alapja
sincs a lengyelek és a zsidók tevékenysége közötti
összehasonlításnak a holokauszttal kapcsolatban. Hozzátette, hogy a
holokauszt célja a zsidó nép megsemmisítése volt, és hogy halálos
ítéletet mondtak ki minden egyes zsidó emberre pusztán zsidósága
miatt.
Netanjahu azt is leszögezte, hogy nem lehet kijavítani a
Lengyelországgal kapcsolatos torzítást egy másik torzítás
segítségével. A felek a miniszterelnöki hivatal beszélgetésükről
kiadott közleménye szerint egyetértettek abban, hogy a két ország
továbbra is beszélni fog a kérdésről abban a reményében, hogy
küldöttségeik hamarosan találkoznak a téma megvitatására.
Izraelben heves visszhangot váltottak ki a lengyel
miniszterelnök szombati szavai. Avi Gabaj, az ellenzéki Munkapárt
elnöke szerint Morawiecki úgy beszélt, mint egy közönséges
holokauszttagadó, Jaír Lapid, az ellenzéki centrista Jes Atíd (Van
Jövő) párt elnöke pedig "régi fajta" antiszemitának minősítette a
lengyel politikust.