Nébih: iskolásoknak indul program az élelmiszerpazarlás csökkentésére
Budapest, 2018. március 26., hétfő (MTI) - Iskolásoknak indít programot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az élelmiszerpazarlás csökkentésére - mondta Kasza Gyula, a hivatal elnöki megbízottja az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A Nébih 2016-ban indított programot Maradék nélkül címmel, amely
a háztartások élelmiszerpazarlásának megelőzésére koncentrál,
azonban számos iskola jelezte, hogy igény lenne egy ilyen fajta
tudás átadásra, így kiterjesztették a programot - tette hozzá.
Az elnöki megbízott úgy véli, hogy a tudatos vásárlást és
környezetvédelmi ismereteket gyerekkorban a legkönnyebb elsajátítani.
Az iskolákban tankönyvszerű kiadványban mutatnak be olyan
praktikákat, amelyekkel a gyerekek is segíthetnek az otthoni
élelmiszerpazarlás csökkentésében - fűzte hozzá.
Emellett a hivatal elnöki megbízottja arra is kitért, hogy a
Nébih száz háztatást alapul vevő élelmiszerhulladék-felmérése
szerint 68 kilogramm az évente egy főre jutó élelmiszerhulladék
mennyisége Magyarországon, aminek csaknem fele tényleges pazarlás.