Zárkatársait bántalmazó fogvatartott ellen emeltek vádat Szegeden
Szeged, 2018. március 26., hétfő (MTI) - A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a jogerős szabadságvesztését töltő férfival szemben, aki 2016 nyarán két zárkatársát is bántalmazta - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a férfit kényszerítés bűntettével,
valamint könnyű testi sértés vétségével vádolják.
A vádirat szerint a férfi 2016. július 19-én a
büntetés-végrehajtási intézet zárkájában szóváltásba keveredett az
egyik sértettel, majd órákon keresztül ütötte, rúgta őt. A vádlott
felszólította a zárkában tartózkodó másik sértettet, hogy ő is
vegyen részt a bántalmazásban, mert ha ennek nem engedelmeskedik,
akkor őt is megveri. Hogy fenyegetésének nyomatékot adjon, a másik
sértettet is megragadta, több alkalommal megütötte, ezért a másik
fogvatartott is bántalmazni kezdte a korábban már megvert férfit. A
vádlott arra is kényszerítette mindkét sértettet, hogy vetkőzzenek
boxeralsóra, táncoljanak a zárkában, egyikőjük nyakára pedig
cipőfűzőt kötöttek, és négykézláb kutyaként kellett sétálnia.
Mindkét sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket
szenvedett - tudatta a csoportvezető ügyész.