Német kormányalakítás - A szociáldemokraták tárgyalást kezdenek a kormányalakításról a CDU/CSU pártszövetséggel
Berlin, 2017. december 15., péntek (MTI) - Tárgyalást kezd a szövetségi kormány megalakításának lehetőségeiről a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Horst Seehofer vezette Keresztényszociális Unióval (CSU) - döntött az SPD vezetősége pénteken Berlinben.
Martin Schulz pártelnök a tanácskozás utáni tájékoztatóján
kiemelte, hogy a CDU/CSU pártszövetség csak a 2013-ban kezdett közös
kormányzás folytatásáról kíván tárgyalni, az SPD viszont ragaszkodik
ahhoz, hogy a következő német kormány megalakításának valamennyi
lehetséges módozatáról tárgyaljanak.
Az SPD készen áll a "konstruktív" megbeszélésekre, amelyek
azonban csak "nyílt végűek" lehetnek, nem feltétlenül a
szociáldemokraták kormányzati szerepvállalására irányulnak - mondta
az SPD elnöke.
Hozzátette: "nyitott kérdés, hogy a megbeszélések elvezetnek-e a
kormányalakításhoz".
A megbeszélések január elején kezdődhetnek. Az SPD január 14-re
rendkívüli kongresszust tervez annak eldöntésére, hogy az előzetes,
úgynevezett szondázó megbeszélésekből továbblépjenek-e a koalíciós
tárgyalások szakaszába - mondta Martin Schulz. A kongresszus
időpontján szükség esetén lehet változtatni.
Az előzetes megbeszélések pontos menetrendjét december 20-án
rögzítik a három pártelnök és a szövetségi parlamenti (Bundestag-)
parlamenti frakcióvezetők berlini találkozóján - ismertette Martin
Schulz.
Az SPD-ben több szervezet és szárny ellenzi a nagykoalíció
folytatását, arra hivatkoznak, hogy a baloldal és a jobboldal
legnagyobb erőinek közös kormányzása csak a politikai színtér
szélein elhelyezkedő tényezőknek hasznos, és a középen álló
néppártok - a kormánypártok - hanyatlásának folytatódásához vezet.
Ezért a napokban megjelent az a gondolat, hogy a nagykoalíció
(Grosse Koalition - GroKo) helyett az úgynevezett együttműködési
koalíció (Kooperationskoalition - KoKo) formájában vezessék tovább
az országot. Ez azt jelentené, hogy a koalíciós szerződés csak
néhány kiemelt ügyről, például a költségvetés összeállításáról
szólna, és az összes többi kérdésben a Bundestagban folytatott
vitákkal érlelnék ki a döntést.
A KoKo révén mindhárom kormánypárt jobban őrizhetné az
arculatát, világossá tehetné, hogy milyen ügyek és megoldások a
fontosak nekik - érvelnek az elképzelés pártolói. A CDU/CSU viszont
elutasította a felvetést, szerintük az SPD egyszerre akar
kormányozni és ellenzéki politikát folytatni, ami nem lehetséges.
A szeptemberi Bundestag-választás után a győztes CDU/CSU a
liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel kezdett
egyeztetést a közös kormányzásról, de a pártok színei alapján
Jamaica-koalíciónak nevezett kormányról folytatott tárgyalások
november 20-án kudarcba fulladtak.