Németországban házkutatásokat tartottak egy feltételezett szélsőjobboldali csoport tagjainál
Berlin, 2017. január 25., szerda (MTI) - Házkutatásokat tartottak szerdán Németországban egy feltételezett szélsőjobboldali csoport tagjainál, akik a gyanú szerint fegyveres támadásra készültek rendőrök, menedékkérők és zsidó vallású emberek ellen.
A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint mintegy
kétszáz rendőr bevetésével országszerte 12 lakást kutattak át. Az
eljárás hét ember ellen irányul, közülük hatot azzal gyanúsítanak,
hogy közösségi portálokon szervezkedve létrehoztak egy
szélsőjobboldali csoportot, és 2016 tavasza óta fegyveres
támadásokat terveztek. A súlyos, állam elleni bűncselekmények
ügyében illetékes ügyészség szerint a hetedik gyanúsított eszközök,
felszerelések beszerzésében támogatta a csoportot.
A házkutatások célja a csoport felépítésére és az esetlegesen
tervezett támadásokra vonatkozó további bizonyítékok begyűjtése volt
- áll a közleményben, amely szerint egyelőre nem tártak fel konkrét
merénylet tervezésére utaló adatokat.
Német hírportálok szerint a csoport a Reichsbürger (birodalmi
polgárok) nevű revizionista mozgalomhoz sorolható, amely a húszas,
harmincas évek Németországának folytonosságát vallja, és nem ismeri
el a mai Németországot, így a rendőrségtől az adóhivatalig tagadja
valamennyi állami intézmény legitimitását.
Szakértők szerint a Reichsbürger mozgalom lazán szervezett és
ideológiailag nem teljesen egységes, a szélsőséges szubkultúra egyes
csoportosulásai az első világháború előtti, mások a második
világháború előtti német határokat ismerik el. Jellemző a
demokratikus berendezkedés elutasítása és a holokauszt tagadása. A
mozgalomnak országszerte néhány száz követője lehet.
Egyikük tavaly októberben lelőtt egy rendőrt Bajorországban, a
biztonsági hatóságok azóta fokozottan szemmel tartják a mozgalom
tagjait.