Nyolcmilliárd forint egyházaknak és civil szervezeteknek közösségfejlesztésre
Székesfehérvár, 2017. február 24., péntek (MTI) - Nyolcmilliárd forintos keretösszeggel hirdettek meg közösségfejlesztésre felhasználható pályázati forrást egyházi és civil szervezetek számára az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Székesfehérváron.
Soltész Miklós elmondta, hogy február14-én jelent meg a
pályázati felhívás, az első beadási időszak március 30-tól április
18-ig tart. Az egyházak és a civilek külön-külön nem, csak közösen
adhatnak be pályázatot, egyenként 25 millió és 50 millió forint
közötti összegekre.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a központi régió (Budapest és
Pest megye) kivételével minden régióból pályázhatnak az érintettek.
Az államtitkár kiemelte, teljesen érthető, hogy a kormány a
társadalmi felzárkózás és közösségfejlesztés kérdésében az egyházak
és a civil szervezetek segítségét kéri, hiszen például az egyházak
évezredek óta végeznek ilyen tevékenységeket.
Schanda Tamás, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért
felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a pályázat révén az érintett
szervezetek hatékonyabban elláthatják feladataikat, amelyek között
szerepel a társadalmi különbségek csökkentése, a rászoruló rétegek
felemelése, számukra az esélyek megteremtése.
Az államtitkár közölte, hogy összesen 160-320 pályázatot várnak.
Mint mondta, az elnyert pályázatok megvalósítási ideje 24-48 hónap
lehet, ami hosszú távú, stabil projekteket eredményezhet, és ezek a
lezárásukat követően akár tovább is működhetnek.
A pályázatok százszázalékos támogatási intenzitásúak, tehát
önrészt nem igényelnek, és a projektek elején 50 százalékos előleget
is kérhetnek a nyertesek a megvalósítás elindításához.
Spányi Antal székesfehérvári katolikus megyés püspök örömének
adott hangot, hogy uniós támogatásból lehetőség nyílik a magyar
társadalom összetartó erejének növelésére, a különböző társadalmi
csoportok együttgondolkodásának, együttes cselekvésének
előmozdítására. Úgy vélte, a pályázat lehetőséget ad arra is, hogy a
társadalom egészéért érzett felelősségüket hatékony módon átvihessék
a cselekvés szintjére.