OGY - Krónika 1. rész (napirend előtt: nyugdíj, népszavazás, egészségügy, korrupció, Dunaferr)

    Budapest, 2016. szeptember 27., kedd (MTI) - A férfiak negyven év utáni nyugdíjba vonulásáról, a kvótareferendumról, az egészségügyről, a korrupcióról és a Dunaferről volt szó kedden az Országgyűlésben napirend előtt.
hirdetés
    Jobbik: a férfiak is mehessenek negyven év után nyugdíjba

    Sneider Tamás (Jobbik) szerint a szociális hozzájárulási adó, amely két éve alatt 470 milliárd forinttal emelkedett, a dolgozókat kell, hogy illesse. "A leánykori nevén nyugdíjjáruléknak nevezett" adóból a férfiak számára is lehetővé lehetne tenni, hogy negyven év munkaviszony után nyugdíjba vonuljanak - mondta. Szerinte nem lehet fizikailag és mentálisan sem elvárni, hogy valaki 65 évesen üldözzön egy 15 éves tolvajt, vagy lehozzon a negyedik emeletről egy 120 kilós beteget.

    Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszában rámutatott, a Jobbik egyszerre követelte a nyugdíjjárulék csökkentését és a nyugdíjak emelését, ez nem megvalósítható. Közölte, hogy a Jobbik azért teszi ezt a javaslatot, mert furdalja a lelkiismeret, ugyanis korábban nem támogatta a nők számára biztosított ugyanilyen kedvezményt.

    Hozzátette: az Alkotmánybíróság 2015-ben úgy döntött, hogy nem folytatható ez a kezdeményezés. Jelezte, az 55 év feletti munkavállalók foglalkoztatásához több kedvezményt is nyújtanak.

    KDNP: mindenki vegyen részt a népszavazáson!

    Földi László (KDNP) - annak kapcsán, hogy a hétvégén Cegléden megemlékeztek Kossuth Lajos 1848. szeptember 24-én elmondott toborzóbeszédéről - azt mondta, ma egy másik világban élünk, ahol a hit és hazafiság gúny tárgya lett. Szerinte nagy baj van, vizsgáznunk kell abból, hogy testvérek vagyunk-e mindannyian, akik képesek áldozatot hozni "a haza szent oltárán", ahogy Kossuth mondta. A politikus arra szólított fel, hogy "hazafiúi kötelességünknek eleget téve" mindenki vegyen részt a vasárnapi referendumon.

    Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint most is az ország szuverenitása és a védelme a tét, ezért fordult a kormány népszavazás eszközéhez. Szomorúnak nevezte, hogy több közéleti szereplő "cinikus mellébeszéléssel" próbálja takargatni bevándorláspárti véleményét, majd bírálta a baloldal változó álláspontját. Hozzátette: mindent meg kell tenni, hogy Brüsszel a kommunikációs ravaszkodás helyet visszavonja a kvótacsomagot, ezt úgy lehet elérni, hogy ha elegen vesznek részt a népszavazáson.

    MSZP: az egészségügy nemzeti ügy

    Tukacs István (MSZP) az általa nemzeti ügynek tekintett egészségügy problémáit vette számba: az orvosok és szakdolgozók elvándorlásáról, méltatlan fizetésekről, területi egyenlőtlenségekről, a hálapénzrendszerről, a kórházak adósságáról beszélt. Ezek okaként a képviselő azt jelölte meg, hogy kevés a gyógyításra szánt pénz. Úgy értékelte, hogy az egészségügyi államtitkár ezen problémákra adott válaszai alkalmatlanok a megoldásra. Vitatta, hogy segítséget jelentenének a fővárosba tervezett szuperkórházak, "a kancellárnak hívott komiszárok", vagy az, hogy a tartósan ápolásra szoruló betegeket kiraknák a kórházakból.

    Rétvári Bence válaszában arra mutatott rá, hogy ha ma szocialista kormányzás lenne, akkor nem nemzeti, hanem üzleti ügyként kezelnék az egészségügyet, fizetni kellene a kórházi napidíjat. Elmondta, a szocialisták közben forrásokat is kivontak az egészségügyből, 200 milliárd forinttal csökkentették csak az egészségbiztosítási alap összegét, összesen 650 milliárd forintot vontak ki ezen területről, 16 ezer kórházi ágyat számoltak fel, 6000 egészségügyi dolgozót küldtek el.

    Hozzátette: a kormány az elmúlt időszakban 500 milliárd forintnyi főleg vidéki fejlesztést indított el, de elkezdődtek a béremelések is az egészségügyben.

    LMP: bűnözői csoport épült be a törvényhozásba

    Sallai R. Benedek (LMP) úgy fogalmazott, "egyre inkább úgy látszódik, hogy egy jól szervezett bűnözői csoport beépült a törvényhozásba és arra szövetkeztek, hogy lenyúlják a közvagyont". Szerinte ezt igazolja az,hogy Matolcsy György jegybankelnökhöz "közel álló személy jógaoktatóként" 1,7 millió forint fizetést kapott a jegybanktól, de szólt Rogán Antal szomszédjának megbízásairól, Mengyi Roland ügyéről, arról, hogy Lázár János gyermekei vagyonosodnak, Polt Péter legfőbb ügyésznek a felesége került jövedelmező beosztásba, Fazekas Sándornak az unokaöccsei szereztek jó áron termőföldet.

    Közölte, Móricz Zsigmond Rokonok című regényét ismét kötelezővé kellene tenni, hogy felkészüljön a magyar társadalom, mi várható a közéletben.

    Dömötör Csaba szerint a képviselő számos alaptalan állítást tett, amelyek nem állják ki a tények próbáját, a szokásos hisztériakeltésről van szó. Közölte, a jegybank független intézmény, ami nyereséget termel, nem csoda hogy támadják, a Mengyi-ügyben pedig pont az állami hatóságok indítottak vizsgálatot. Emlékeztetett arra, a kormány zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben, az ennek részeként elfogadott új közbeszerzési törvény az egyik legszigorúbb Európában.

    Fidesz: kormányzati segítséggel menekültek meg munkahelyek Dunaújvárosban

    Galambos Dénes (Fidesz) beszámolt arról, a hogy a kormány 480 millió forintos munkahelymegtartó támogatása révén a Dunaferr Zrt. visszavonta a 2013-ban kezdeményezett 890, valamint a 2016-ban bejelentett, további 300 alkalmazott elbocsátására vonatkozó szándékát. A létszámleépítést visszavonásához hozzájárult a reorganizációs program elindítása és a tervezett beruházások megvalósulása - mondta.

    Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiaci államtitkára jelezte, a kormány elkötelezett a munkahelyek számának növelésében, megtartásukban, ha erre gazdálkodási szempontok figyelembe vételével reális lehetőség van.