LMP: Magyarország ne írja alá a CETA-t!

Megjegyzés: 3.bek.: Megjegyezte: miközben a CETA melletti érvként gyakran elhangzik, hogy az fellendíti a GDP-t, független szakértők kimutatták, hogy 200 ezer munkahely szűnhet meg, ha az hatályba lép, s minden országban csökken a munkabér és az adóbevétel, továbbá 0,49 százalékkal csökken a GDP. 2. bek.: Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezetője ...
hirdetés
    Budapest, 2016. szeptember 27., kedd (MTI) - Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy ne írja alá a Kanada és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi egyezményt, a CETA-t.     Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatón bírálta, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter előző nap szerinte az egyezmények fontosságát hangoztatta, értékelése szerint amiatt a parlamenti vita gyakorlatilag egy színjáték.

    Megjegyezte: miközben a CETA melletti érvként gyakran elhangzik, hogy az fellendíti a GDP-t, független szakértők kimutatták, hogy 200 ezer munkahely fog megszűnni, ha az hatályba lép, s minden országban csökken a munkabér és az adóbevétel, továbbá 0,9 százalékkal csökken a GDP.

    Schmuck Erzsébet a másik kritikus pontként hivatkozott a befektetési bírósági rendszerre, szavai szerint ez egy antidemokratikus vitarendezési eljárás, ami az uniós és hazai joggal ellentétesen különleges jogokat ad a Kanadában bejegyzett cégeknek az európaiakkal szemben. Hozzátette: a rendszer független bírák helyett profittermelésben érintettekből fog állni.

    Sallai R. Benedek, az LMP képviselője arról beszélt: az élelmiszerbiztonság feláldozása a legkisebb kár azok között, amit a CETA, valamint az Egyesült Államokkal kötendő TTIP okozhat. Véleménye szerint a nemzet szuverenitásáról van szó, s ha egy akkora szereplő, mint Észak-Amerika "rányomul" az EU-ra, az megszünteti a határokat, és más jogszabályi környezetben, más természeti erőforrás-tartalékkal, más termelési formával előállított termékek versenyeznek az erősebb magyar elvárásokkal.

    A politikus Cecilia Malmström kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos távozását követelte arra hivatkozva, hogy érvelése az uniós állampolgárok érdekeivel ellentétes. Szijjártó Péternek a biztossal folytatott találkozóját követő nyilatkozatát pedig úgy értékelte: nagyjából a hazaárulás-kategória kiszolgáltatni az országot a szabadkereskedelemnek.

    Nincs az a módosítás, amivel támogathatók lennének az egyezmények - jelentette ki Sallai R. Benedek.

    Szijjártó Péter hétfőn - miután egyeztetett Cecilia Malmström kereskedelempolitikáért felelős uniós biztossal - azt mondta, a magyar nemzetgazdaság szempontjából az szolgálja az érdekünket, ha a nemzetközi kereskedelem a lehető leginkább akadálymentesen zajlik. Hozzátette, a Kanadával kötendő szabadkereskedelmi megállapodást (CETA) illetően a kormány a parlamenthez fordult, hogy az döntsön, milyen álláspontot képviseljen a kormány október 18-án, amikor Brüsszelben végleges választ kell adni, támogatja-e az ország az egyezményt.