Opel-felvásárlás - Német lap: március elejére elkészül a megállapodás az Opel eladásáról
Berlin, 2017. február 23., csütörtök (MTI) - Március elejére elkészül a megállapodás arról, hogy az Opel autógyártó vállalkozás az amerikai General Motors-tól (GM) átkerül a francia PSA Peugeot Citroën tulajdonába - jelentette csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap.
A lap információi szerint valamennyi fél érdekelt a sikerben, és
mindenki arra számít, hogy sikerül megállapodni. A szerződést a
tervek szerint március első hetében, még a genfi nemzetközi
autószalon kezdete előtt véglegesítik és bemutatják a
nyilvánosságnak.
A francia vevőt elsősorban a Mokka terepjáró és az új elektromos
meghajtású modell, az Ampera-e érdekli az Opel modellkínálatából. A
GM ausztráliai márkáját, a Holdent várhatóan nem veszik át, és még
nyitott kérdés, hogy miként rendezik az Opel Insignia modellel
lényegében megegyező Buick Regal ügyét. A modellt Rüsselsheimban, az
Opel németországi központjában működő üzemben gyártják.
A FAZ szerint az egyeztetések az utolsó percig tartanak majd, és
végül egy jelképes összeget neveznek meg vételárként, amely azonban
egy összetett megállapodás csomagot takar.
A GM hosszabb ideje tárgyal a PSA-val európai érdekeltségének
eladásáról, de csak egy hete szivárogtak ki az első hírek a
tervezett ügyletről. Az eddigi bejelentések szerint a PSA az Opel új
tulajdonosaként érvényesnek tekintené a GM által a németországi
munkahelyek megőrzésére, az üzemek fenntartására és a beruházások,
fejlesztések folytatására vállalt garanciát.
Az 1862-ben alapított Opelnek hét európai országban vannak
gyárai, kutatás-fejlesztési, illetve tesztközpontjai. A
nyugat-magyarországi Szentgotthárdon működő, motorokat gyártó
üzemében mintegy 1200 embert foglalkoztat. A több mint 35 ezer
munkatárssal dolgozó autógyártó társaság 1931 óta a GM 100
százalékos tulajdonában van, és 1999 óta veszteséges. Az amerikai
tulajdonos az utóbbi másfél évtizedben több mint 15 milliárd euró
veszteséget szenvedett el az Opel és a brit testvérmárka, a Vauxhall
révén.