Több mint százmillióval támogatja kiemelt rendezvényeit Kaposvár
Kaposvár, 2017. február 23., csütörtök (MTI) - Zenei, képzőművészeti, sport- és mézfesztivál is szerepel Kaposvár idei kiemelt rendezvényei között, amelyek 107 millió forintos támogatásáról döntött a város közgyűlése csütörtökön.
A képviselők által elfogadott előterjesztés szerint a tíz
esemény közül az első Kaposvár legnagyobb múltra visszatekintő
programja, a Csokonai Vitéz Mihály Dorottya vígeposzának történetére
alapozott Dorottya-napok, amelyet február elején nagy sikerrel
rendeztek meg a somogyi megyeszékhelyen.
A város legnagyobb összművészeti rendezvényét, a Rippl-Rónai
Fesztivált május 25. és 28. között tartják. A fesztivál kiállítótéri
és utcaművészeti programokkal közvetlen találkozást biztosít a
művészeti ágak sokaságával, egyúttal betekintést enged, bevon az
alkotás folyamatába is. Szervezői idén külön kiállítást szentelnek
Makovecz Imre munkásságának, és hangsúlyos szerepet szánnak a
fényfestésnek.
A Katonazenekari Fesztivált kétévente tartják Kaposváron, ahol a
Helyőrségi Zenekar rendszeres fellépője a város kulturális
rendezvényeinek. Az idén június 2-ára tervezett eseményhez hasonló
mindössze hat magyarországi városban van, mindegyiket a település és
a honvédség összefogásával szervezik meg.
Kiemelt esemény lesz a július 2. és 8. között zajló Nemzetközi
Ifjúsági Labdarúgó Fesztivál, amely nemcsak foci-, hanem kézilabda-,
röplabda- és kosárlabdatornát is magába foglal. A megmérettetésre
négy kontinens 25-30 országából több mint 200 csapatot várnak.
Augusztus 13. és 19. között immár nyolcadik alkalommal ad
otthont a somogyi megyeszékhely a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei
Fesztiválnak. A hazai és a nemzetközi zeneszerető közönség kedvelt
rendezvényének művészeti vezetését két éve Baráti Kristóf hegedű- és
Várdai István csellóművész látja el, ennek is köszönhető
továbbfejlődése, töretlen népszerűsége, magas színvonala.
A kamarazenei fesztivál ideje alatt nyílik a 150 évvel ezelőtt
Kaposváron születet Vaszary János festőművész országos érdeklődésre
is számot tartó emlékkiállítása.
Ugyancsak helyet kapott a nagyrendezvények között a kaposváriak
körében rendkívül népszerű, a helyi értékeket bemutató, az
identitástudatot erősítő Miénk a város elnevezésű fesztivál,
amelynek szeptember 1. és 3. közötti igényes szórakoztató
programjai, köztük esi koncertjei az elmúlt évek tapasztalatai
alapján 4-5 ezer érdeklődőt vonzanak.
A szeptember 8-én és 9-én zajló Méz Fesztivál a somogyi
méhészeti termékeket népszerűsíti, és felhívja a figyelmet az
egészséges táplálkozás fontosságára.
A decemberi Kaposvári Adventet azért szervezik, hogy a város
polgárai átélhessék a meghitt, "békebeli" adventi hangulatot,
részeseivé váljanak az ünnepi eseményeknek, megismerhessék a
karácsonyváró időszakhoz kapcsolódó szokásokat.
A hagyományoknak megfelelően szilveszterkor tűzijáték és
óévbúcsúztató koncert lesz a Kossuth terén, az újévi kiemelt
programok sora utcabállal indul.