Parragh László: jövedelem-felzárkóztatásra és hatékonyságnövelésre van szükség
Lajosmizse, 2017. február 23., csütörtök (MTI) - A hazai vállalkozások fejlődésének egyik legnagyobb gátja ma már a munkaerőhiány, a pozitív gazdasági mutatók fenntartásához és a versenyképesség javításához hosszú távú jövedelem-felzárkóztatásra és a hatékonyság növelésére van szükség - jelentette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke csütörtökön, Lajosmizsén.
Parragh László a Bács-Kiskun Megyei Gazdasági és Iparkamara
gazdasági évnyitó rendezvényén tartott előadásában hangsúlyozta: a
kamara égisze alatt olyan üzleti közösség kezd kialakulni és
stabilizálódni, amely Magyarország sikerének és túlélésének egyik
kulcsa.
Álláspontja szerint a kormányzat, a vállalkozások és a szakmai
szervezetek közös teendője, egyben felelőssége a cégek fejlődését
egyre inkább gátló munkaerőhiány kezelése, a megoldások sorában az
elsők között említette egy hosszú távú jövedelem-felzárkóztatási
program megvalósítását és a hatékonyság növelését. Az ország
versenyképességét ma leginkább az határozza meg, hogy a teljes
foglalkoztatás határához értünk, munkaerő-tartalékaink kimerülőben
vannak - húzta alá az elnök. Rámutatott: Nyugat-Európa
munkavállaló-elszívó hatása nehéz helyzetet teremt. Nem csupán
azért, mert 3 millió honi munkavállalóval szemben 300 ezren
külföldön dolgoznak, hanem mert ez a 10 százalék a magyar munkaerő
legszorgalmasabb, legrugalmasabb, leginnovatívabb rétege - jelezte.
Szólt arról, hogy a kamara fontosnak tarja, hogy a jelenlegi mintegy
230 ezer közmunkás létszámát 2020-ra 100 ezer fő alá szorítsák.
Emellett szükség van az adóterhek további mérséklésére, az uniós
források minél nagyobb arányának gazdaságfejlesztési célú
felhasználására, a kutatás-fejlesztés támogatására, a versenytárs
országokkal való együttműködés erősítésére és az emberek közérzetét
javító beruházásokra, fejlesztésekre - sorolta. Gráf József, a
Bács-Kiskun Megyei Gazdasági és Iparkamara elnöke a helyi
viszonyokról szólva jelezte: az Alföldnek ezen a részén is nagy
kihívás a szakképzett munkaerő biztosítása. Hozzátette, hogy az
önkormányzatok befektetőbarát hozzáállása, a nyitottság, a képzés és
a "talentumok ide vonzása", valamint a leszakadó területek
infrastruktúrájának javítása alapozza meg és erősítheti a helyi
gazdaság versenyképességét. A régióban meghatározó fejlesztések
között említette a kamara kezdeményezésére megvalósuló Kalocsa-Paks
Duna-híd és az M44-es gyorsforgalmi út építését, valamint 5,5
milliárd forintból polgári repülőtér kialakítását és a Pallasz
Athéné Egyetem napokban kezdődő, 12 milliárdos campus-építését
Kecskeméten.
Megfogalmazása szerint a vállalati fejlesztések zászlóshajója a
Mercedes, amely 1 milliárd euróból épülő új gyárában 2500 új
munkahelyet hoz létre a megyeszékhelyen.
Csizmadia Norbert, a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány
kuratóriumi elnöke a világgazdasági tendenciákat elemezve elmondta:
ma Földünk két növekvő régiója Ázsia és Közép-Kelet-Európa. Fúziós
és hálózatos közegben élünk, és azok az országok lesznek sikeresek,
amelyek tudnak ehhez alkalmazkodni és egyedit alkotni. Magyarország
ilyen, büszkék lehetünk a tudásunkra, kreativitásunkra, amelyek
vállalati és globális értelemben is sikertényezők - hangsúlyozta.