Budapesti női tenisztorna - Babos könnyed sikerrel a negyeddöntőben
Budapest, 2017. február 23., csütörtök (MTI) - Az első helyen kiemelt Babos Tímea könnyed győzelemmel jutott tovább csütörtökön a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztorna negyeddöntőjébe.
A világranglistán 33. magyar játékos a török Ipek Soylu (161.)
szerdai búcsútatása után a selejtezőből érkezett orosz Anna
Blinkovával találkozott, aki váratlanul komoly ellenállást
tanúsított. Szinte minden gém szorosan alakult, Babos remek
tenyeresei rendre visszajöttek, mígnem 4:3-nál végre összejött a
várva várt brék (5:3), aztán a hazai kedvenc gond nélkül kiszerválta
a 43 perces szettet.
A folytatásban a WTA-rangsorban 148. ellenfél 2:2-ig bírta a
nagy tempót, akkor Babos egy kiváló fogadással kihasználta
bréklabdáját, majd egy sima adogatójátékkal megszilárdította előnyét
(4:2). A 18 éves Blinkova ettől megroppant, "leadta" a következő
szerváját is, így a 23 éves soproni teniszezőnek már csak le kellett
zárnia a meccset, ami nem okozott neki nehézséget. A találkozó 1 óra
19 percig tartott.
"Az volt a taktikám, hogy megpróbálom legyorsítani az orosz
lányt, a szerváján picit meglepődtem, aztán pozíciót váltottam, és
jól meg tudtam támadni a második adogatását, nyomást tudtam helyezni
rá" - elemezte a történteket az MTI-nek a magyar játékos, kifejtve,
hogy pénteken a papírforma szerint Oceane Dodinnel csap össze, akit
sokkal jobban ismer Blinkovánál.
"Nagy varázslatot valószínűleg nem fog bemutatni, elég egysíkú a
játéka, tiszta erőből beleszáll mindenbe, okos taktikára lesz
szükségem. Belenézek a meccsébe a párosom előtt" - tette hozzá.
Babosra a pénteki negyeddöntőben a hetedik helyen kiemelt - és
szerdán Gálfi Dalmát búcsúztató - francia Dodin (63.) vagy a
selejtezőből érkezett német Tamara Korpatsch (162.) vár.
A nap utolsó magyar vonatkozású mérkőzésén, 19 óra után az első
helyen kiemelt Babos Tímea, Lucie Safarova magyar, cseh páros lép
pályára a szabadkártyás Bukta Ágnes és Stollár Fanny ellen a
negyeddöntőben.
Eredmények:
nyolcaddöntő:
Babos (1.)-Blinkova (orosz) 6:3, 6:2
Wickmayer (belga, 5.)-Hromacseva (orosz) 6:4, 6:2
Witthöft (német)-Falconi (amerikai) 7:6 (7-3), 6:3