Plágiumbotránya felmelegítésével próbálják lejáratni a román korrupcióellenes főügyészt
Bukarest, 2016. szeptember 27., kedd (MTI) - Önfeljelentéssel próbálja felmelegíteni Laura Codruta Kövesi román korrupcióellenes (DNA) főügyész plágiumbotrányát egy bűnvádi eljárás alatt álló román politikus, Sebastian Ghita parlamenti képviselő.
Ghita kedden a legfőbb ügyészség előtt újságíróknak azt mondta:
feljelentette magát, amiért 2012-ben állítólag többedmagával a
szakértői jelentés meghamisításával segített "elkenni" Kövesi
plágiumbotrányát.
A politikus, aki ellen több ügyben is vizsgálódik a DNA, azt
állította, hogy a plágiumgyanús doktori disszertációt vizsgáló
szakértői testület sosem ült össze, annak jelentését pedig a kormány
épületében írták meg, hogy megvédjék - az akkor legfőbb ügyészi
tisztségben lévő - Kövesit. Ghita szerint erről Kövesi is tudott.
Ghita ezzel arra utalt, hogy barátja, Victor Ponta akkori
miniszterelnök is érintett az ügyben, akit egyébként szintén bíróság
elé állított a korrupcióellenes ügyészség, és akinek a pályafutását
szintén plágiumbotrány árnyékolta be. Ponta nem cáfolta Ghita
állításait, csak annyit mondott: majd a vádhatósággal közli, amit
tud az ügyről.
A korrupcióellenes főügyész elleni lejárató kampányhoz Traian
Basescu volt államfő is segédkezet nyújtott, aki azt állította:
Kövesi "nem átallott forró dróton" fenyegetőzni az idén egy - meg
nem nevezett - magas rangú tisztségviselőnél, hogy "letartóztatások
következnek", ha megint előveszik plágiumügyét.
Kövesit Basescu államfői mandátuma idején nevezte ki legfőbb
ügyésszé, majd korrupcióellenes főügyésszé, de az utóbbi két évben
visszaélésekkel, obskúrus titkosszolgálati kötődésekkel vádolta
egykori védencét. A DNA Basescu testvérét is rács mögé juttatta,
egyik lánya ellen pedig bűnvádi eljárást indított.
Kövesit 2012-ben a Szellemi milícia nevű civil szervezet azzal
gyanúsította meg, hogy doktori disszertációja egy részét más
szerzőktől másolta, az országos etikai tanács (CNE) azonban - a
szakértői jelentés alapján - egyhangúlag megállapította, hogy nem
plagizált. Az érintett szerint a Szellemi milícia valójában olyan
szövegrészeket minősített plágiumnak, amelyeket lánykori nevén
publikált korábbi írásaiból emelt disszertációjába, de amelyeket
mások is idéztek cikkeikben.
Klaus Iohannis román államfő furcsállta és a közelgő választási
kampánnyal hozta összefüggésbe a DNA vezetője elleni támadást.
Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: nem az ő dolga kivizsgálni
az ügyet, amely egyelőre médiabotránynak tűnik számára.
"Ha ennél több lesz, visszatérünk rá" - ígérte a román államfő.