Pulykaszövetség: stabil az ágazat helyzete, csökkent a felvásárlási ár
Budapest, 2017. december 20., szerda (MTI) - Stabil a pulykaágazat helyzete, hirtelen ármozgás nem valószínű, a megnövekedett élőállat kínálat miatt kilogrammonként 8-10 forinttal, 370 forintra csökkent az élőpulyka felvásárlási ára a tavalyihoz képest - közölte a Magyar Pulykaszövetség az MTI-vel.
A szövetség szerint az ágazat stabilitása annak köszönhető, hogy
a felvásárlási árak igazodnak a piaci folyamatokhoz, a költségek
jelentős részét kitevő takarmányárakhoz.
Erdélyi István, a szövetség elnöke úgy véli, az idei
pulykatermelés mennyisége 94-95 ezer tonna körül lesz, ami elmarad
az ágazat tavalyi 101 ezer tonnát meghaladó teljesítményétől.
Megjegyezte: a januári áfacsökkentés serkentette a belső
keresletet. Számításaik szerint a novemberi és a karácsonyi
fogyasztással 10 százalékkal is emelkedhet az egy főre jutó éves
fogyasztás, amely tavaly 4,8 kilogramm volt Magyarországon, miközben
az unióban 3,8 kilogrammot tett ki.
Felidézték, hogy ugyanakkor számos nemzetközi folyamat
gyengítette az exportot: 2016 végén a madárinfluenza miatt
bevezetett korlátozó intézkedések következtében a magyar termelők
több fontos exportpiacot elvesztettek, köztük Japánt, Dél-Koreát és
Dél-Afrikát. A járvány miatt bevezetett kényszerintézkedések - védő
és megfigyelési zónák kialakítása, zárlati intézkedések - hatására
problémák jelentkeztek a termelésszervezésben is. Negatívan hatott a
magyar exportra a lengyel pulykaágazat erősödése is - tették hozzá.
A szövetség tájékoztatása szerint a termelés mintegy 35
százalékát exportálják, 44 százalékát belföldön értékesítik, a
tovább feldolgozott hús pedig a termelés mintegy 21 százalékát adja.
Tavaly a legtöbb pulykát a Gallicoop Zrt. értékesítette, a
második a Gallfood Pulykafeldolgozó és Értékesítő Kft. volt, amelyet
harmadikként a Keresztes Mizse Kft. követett.
Kitértek arra is, hogy az ágazat fejlődéséhez szükséges többek
között a gazdaságos üzemméretű telepek kialakításának ösztönzése,
telepek korszerűsítésének támogatása, illetve az egészségtudatos
baromfihús fogyasztás ösztönzése marketing eszközökkel.