Repülőgépgyárat épít Pécsen a Magnus Aircraft
Budapest, 2017. augusztus 24., csütörtök (MTI) - Repülőgépgyárat épít Pécsen a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt., az 5,16 milliárd forintos beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a magyar kormány - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kiemelte: egy rendkívüli magyar újítás sorozatgyártásának
lehetőségét teremtik meg, a vállalat a beruházással legkevesebb 105
új munkahelyet hoz létre.
Szijjártó Péter ismertette: a repülőgépeket gyártó Magnus
Aircraft a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból
készült kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas, valamint
kifejlesztett egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem
benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így jóval
könnyebb, alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége,
mint más gépeknek.
A miniszter a legfontosabb feladatok egyikének nevezte, hogy az
innovatív magyar megoldásokat itthon tartsák, sorozatgyártásuk is
Magyarországon történjen.
A miniszter kitért arra: folyamatosan próbálják a beruházási
környezetet kedvezőbbé tenni, Magyarország kínálja Európában a
legalacsonyabb egykulcsos személyi jövedelemadót és a legalacsonyabb
egykulcsos társasági adót.
Az idei első negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene
34 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. Az év
első hat hónapjában 47 beruházást tudott sikeresen "letárgyalni" a
beruházások ösztönzésével foglalkozó Nemzeti Befektetési Ügynökség
(Hipa), ez minden idők legmagasabb első féléves adata - mondta el.
Szijjártó Péter szerint a magyar gazdaságpolitikának most új,
fontos kihívásnak kell megfelelnie. Eddig a munkahelyek száma volt a
legfontosabb, de a 2010-es 1,8 millió helyett ma már 4,3 millióan
fizetnek adót Magyarországon, ezért új célokat kell kitűzni a
munkahelyteremtésben is.
Az új cél, hogy minél inkább innovatív, kutatás-fejlesztésen
alapuló, magas hozzáadott értéket képviselő munkahelyek jöjjenek
létre - közölte.
A miniszter kitért arra is, hogy a Magnus Aircraft termékeinek
komoly piaca lesz Kínában a következő időszakban, a kínai légügyi
jogi változtatások miatt egyre nagyobb az igény a könnyű testű
repülőgépekre és az azzal járó pilótaképzésre.
Boros László, a vállalat vezérigazgatója elmondta: a Pécs-Pogány
repülőtér mellett szeptemberben megkezdik a beruházás
megvalósítását, több mint 7500 négyzetméter alapterületű új
gyártóbázist hoznak létre.
A Magnus Aircraft Amerikában saját céget alapított, Kínában
pedig vegyesvállalatot hozott létre.
A vezérigazgató hangsúlyozta azt is: megtartják a cég innovatív
tevékenységeit, várakozásaik szerint a Siemens innovációjának
eredményeképpen hamarosan megjelenhet a piacon a repülőgép
elektromos változata is.
Csizi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője
kiemelte: új korszak kezdődik Pécs gazdasági életében is, olyan
sikeresebb korszak, amely kiegyensúlyozottabb fejlődést tesz
lehetővé, amikor a mennyiség helyett egyre inkább a minőség, a
hozzáadott érték számít.