Richard Ferrand volt francia miniszter lett Macron pártjának nemzetgyűlési frakcióvezetője
Párizs, 2017. június 24., szombat (MTI) - Megválasztotta nemzetgyűlési frakcióvezetőjének Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben (LREM) parlamenti csoportja Richard Ferrand volt területfejlesztési minisztert, aki ellen egy korábbi ingatlanfejlesztési ügy miatt ügyész vizsgálat indult - közölték szombaton parlamenti források.
Az államfő egyik legbizalmasabb politikustársa, az elnöki
mozgalom társalapítója, Macron személyes kérésére vezeti a kilencven
százalékban politikai újoncokból álló legnagyobb, 308 fős parlamenti
csoportot az 577 fős alsóházban.
A volt minisztert, aki egyetlen jelölt volt a frakcióvezetői
posztra, kézfeltartással, 306 igen és két tartózkodás mellett
választották meg vezetőjüknek az LREM képviselői.
Miután a vasárnapi nemzetgyűlési választásokon abszolút
többséget szerezett az LREM, Emmanuel Macron másnap azt kérte
Richard Ferrand-tól, akivel együtt alapította a mozgalmát, hogy
lépjen ki kormányból - amelyben alig egy hónapig volt
területfejlesztési miniszter - és legyen az LREM frakcióvezetője a
nemzetgyűlésben.
A volt szocialista politikus, akit vasárnap az LREM színeiben
újraválasztottak képviselőnek, egy biztosítótársaság vezetőjeként
2011-ben élettársától bérelt a biztosító számára irodát, és a
magánjogi szerződés miatt a pár személyes haszonszerzéssel
gyanúsítható. Az ügyészség egyelőre csak előzetes vizsgálatot
indított, vádemelés nem történt.
Az ügyészi vizsgálat és az ellenzéki támadások ellenére az
államfő és Edouard Philippe miniszterelnök is korábban támogatásáról
biztosította a minisztert, és jelezték: csak vádemelés esetén
köteleznek kormánytagot távozásra. Az elnöki hivatal cáfolta, hogy
mégiscsak az ügyészi vizsgálat miatt kellett Ferrand-nak távoznia a
kormányból.
Richard Ferrand az államfő egyik legközelebbi politikustársának
számít. A breton politikus öt évvel ezelőtt lett először képviselő
szocialista színekben. Amikor 2014-ben Emmanuel Macron gazdasági
miniszter lett, Ferrand részt vett a liberalizációs törvények
előkészítésében, amelyeknek jelentéstevője volt a nemzetgyűlésben,
majd 2016-ban Macron mozgalmának egyik alapítója, és az
elnökválasztásig a főtitkára volt. Az elsősorban harminc és negyven
év körüli fiatalokkal megalakult mozgalomnak kora és tapasztalata
miatt az 54 éves politikus kiemelkedő vezető személyiségévé vált
Jean Pisani-Ferry közgazdász oldalán. A mozgalmat sokáig a háttérből
irányító Ferrand lassanként Emmanuel Macron bizalmi emberévé vált,
és az elnökválasztási kampányban elsőszámú szóvivője volt. Neki is
köszönhető, hogy Macron mozgalma egy év alatt országosan
megszervezett párttá nőtte ki magát.
Az új nemzetgyűlés kedden tartja alakuló ülését.