Százezrek írták alá az Uber londoni engedélyének megvonása elleni petíciót
London, 2017. szeptember 23., szombat (MTI) - Néhány óra alatt csaknem félmillióan írták alá az Uber taxiscég londoni szolgáltatási engedélyének megvonása ellen tiltakozó petíciót.
A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a
Transport for London (TfL) pénteken közölte az amerikai székhelyű
vállalat londoni érdekeltségével, hogy nem állít ki számára új
szolgáltatási engedélyt, miután a cég jelenlegi jogosítványa
szeptember 30-án lejár.
A bejelentés szerint a TfL arra a megállapításra jutott, hogy az
Uber - amely 2012 óta működik Londonban - nem teljesíti a
felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait, és ez számos
közbiztonsági problémát vet fel.
Az értesítésben foglalt felsorolás szerint a hatóság aggályosnak
tartja, ahogy a cég az utasok elleni súlyos bűncselekményekről szóló
bejelentéseket kezeli. A TfL emellett nem tartja megfelelőnek az
Uber hozzáállását a sofőrök biztonsági háttérellenőrzéséhez, és azt
a módot sem, ahogy a vállalat a gépkocsivezetők orvosi alkalmassági
igazolásait beszerzi.
A döntés azonnal hatalmas tiltakozási hullámot indított el
Londonban. A közösségi portálokon rengeteg felhívás jelent meg az
egyébként világhírű - és hírhedten drága - hagyományos londoni taxik
bojkottjára, mivel a széles körben elterjedt vélemény szerint a
londoni taxisszervezetek nyomására született az Uber engedélyének
visszavonásáról hozott döntés.
Az Uber fellebbezett a végzés ellen, és ezzel egyidőben a
change.org petíciós portálon felhívást tett közzé, amely szerint ha
a döntés érvényben marad, 40 ezer sofőr veszíti el munkáját, és
londoniak milliói maradnak kényelmes, megfizethető közlekedési
lehetőség nélkül. Az Uber londoni kitiltásáról szóló döntés
megváltoztatását követelő petícióhoz, amelyet Sadiq Khan londoni
polgármesternek juttatnak el, szombat délig több mint 490 ezren
csatlakoztak.
Az Uber 2012 óta van jelen Londonban, és azóta 3,5 millió
londoni töltötte le a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos
alkalmazást.
A TfL közölte, hogy amíg a fellebbezési folyamat tart, az Uber
folytathatja működését Londonban.