Terrorizmus - Feltételezett szélsőséges iszlamistákat fogtak el Berlinben egy kábítószer-ellenes razzián
Berlin, 2017. május 24., szerda (MTI) - Elfogtak Berlinben négy feltételezett szélsőséges iszlamistát egy kábítószer-terjesztő hálózat felszámolására indított razzián szerdán.
A Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati
médiatársaság jelentése szerint a rendőrség a német fővárosban
egyszerre hat helyszínen, köztük legalább egy menekültszálláson
tartott házkutatást. Lefoglaltak fegyvereket, kábítószereket,
mobiltelefonokat és számítógépeket, és őrizetbe vettek kilenc
embert. Valamennyien szíriai vagy iraki származású férfiak, a gyanú
szerint kokaint, hasist és ecstasy-t terjesztettek.
Négy gyanúsítottat a vallási indíttatású erőszakos cselekmények
elkövetésére hajlamos iszalmisták között tartottak számon, három
ellen elfogatóparancs volt érvényben.
Az eljárást ugyan nem a gyanúsítottak szélsőséges iszlamista
meggyőződése miatt indították, hanem bűnszövetkezetben, üzletszerűen
folytatott kábítószer-terjesztés miatt, de ez az eset is mutatja,
hogy "a határok elmosódnak" - mondta a berlini ügyészség szóvivője.
Az eset azért is fontos, mert a tavaly decemberben egy berlini
karácsonyi vásáron végrehajtott iszlamista terrortámadás elkövetője,
Anis Amri is kábítószer-kereskedő volt - emelte ki az RBB.
A berlini tartományi parlamentben ellenzékben lévő
kereszténydemokraták (CDU) egyik belbiztonsági ügyekkel foglalkozó
képviselője, Burkard Dregger a médiatársaságnak elmondta, hogy a
terrorizmustól független ügyeket is beleértve "minden lehetőséget
meg kell ragadni a terrorgyanúsként számon tartott emberek
letartóztatására, hogy ne tudjanak merényletet elkövetni".
Anis Amri ügyében a napokban kiderült, hogy a tartományi bűnügyi
hivatalban (LKA) valószínűleg mulasztást követtek el, amit a
merénylet után megpróbáltak eltussolni. A tartományi kormány belső
vizsgálatával feltárt adatok szerint az LKA már 2016 novemberében
megállapította, hogy az elutasított tunéziai menedékkérő alaposan
gyanúsítható kábítószerrel üzletszerűen, bűnszövetkezetben
elkövetett visszaéléssel, ami megfelelő alap lett volna
letartóztatásához.
A nyomozók azonban nem követték a kábítószer-kereskedelemmel
kapcsolatos szálat, valószínűleg azért, mert Anis Amri szélsőséges
iszlamista hátterére, kapcsolataira összpontosítottak, és ebből a
szempontból nem találták relevánsnak drogügyeit. A merénylet után
pedig hivatalos dokumentumok manipulálásával megpróbálták úgy
beállítani az ügyet, mintha Amri csekély mennyiségű kábítószerrel
kereskedett volna. A kormány ezért feljelentést tett az LKA ellen,
és a tartományi parlamentben vizsgálóbizottság alakult.
Anis Amri 2016. december 19-én követett el merényletet a Berlin
központjában fekvő Breitscheid téren egy lengyel kamionnal, amelynek
vezetőjét meggyilkolta. A piacon szórakozó tömegben 11 embert
halálra gázolt, 53 embert megsebesített. ült. Ez volt az utóbbi évek
legsúlyosabb terrortámadása Németországban. Az Iszlám Állam
terrorszervezet szolgálatára felesküdött elkövető a merénylet után
Hollandiába, majd Franciaországba menekült, és december 23-án
felbukkant az olaszországi Milánóban, ahol rendőrökkel folytatott
tűzharcban meghalt.