Több mint hétszáz üveg befőttel segítik a kecskeméti nagycsaládosokat
Kecskemét, 2016. szeptember 26., hétfő (MTI) - Mintegy hétszáz üveg saját készítésű befőttet adtak át a kecskeméti, hetényegyházi és városföldi nyugdíjasok a Tápláló szeretet program keretében hétfőn a Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesületének.
A Kecskemét-Hetényegyházán megtartott ünnepségen Herczegh Anita,
a köztársasági elnök felesége úgy fogalmazott: a nyugdíjasok
felajánlásukkal bebizonyították, hogy nemcsak anyagiakkal lehet a
rászorulókat támogatni, hanem kétkezi munkával is.
Kiemelte: cselekedetük jó példa arra, hogy nem kell nagy,
világra szóló tettekben gondolkodni.
Mindenki meg tudja találni a saját környezetében azt, hogy
képességeihez, erejéhez és anyagi lehetőségeihez mérten mivel tud
másoknak segíteni - mondta Herczegh Anita.
A köztársasági elnök felesége a programot 200 kilogramm
cukorral, továbbá öt üveg saját készítésű lekvárral, lecsóval és
paradicsommal támogatta.
A Tápláló szeretet programot a Nógrádi Napraforgó Hagyományőrző
és Szociális Egyesület indította útjára a gazdasági válság idején. A
szervezet elnöke, Nyilas Kálmánné a földeken maradt termények
feldolgozását tűzte ki célul, hogy az így elkészült befőttekkel és
savanyúságokkal rászoruló családoknak segíthessenek.
Ötlete támogatókra talált, és már az első évben, 2009-ben 360
üveget töltöttek meg az önkéntesek. A programhoz az évek során a
környező települések is csatlakoztak, és ennek köszönhetően tavaly
már 6255 üvegnyi ajándékot adtak át a nagycsaládosoknak.
Nyilas Kálmánné emlékeztetett: a programot az Európai Unió
2013-ban a legjobb gyakorlatot megvalósító programok közé sorolta.
Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének
elnöke meghatónak nevezte a szeretet kifejezésének ezt a formáját,
amire véleménye szerint nagy szükség van a mai világban.
Egyrészt az időseknek hasznos elfoglaltságot ad, hiszen
tudásukra, tapasztalataikra alapozva alkothatnak, és kétkezi
munkájukat ajándékozhatják másoknak. A családok felelőssége pedig,
hogy átérezzék, a nem futószalagon készült, gondos kezek munkája
értékes ajándék. A címkékkel pedig mindegyik üveg egyedivé is válik
- tette hozzá.
Az idei adományok elkészítésén már tizenhárom településen -
Diósjenőn, Drégelypalánkon, Kecskeméten, Nógrádon, Horpács,
Hetényegyháza, Tolmács, Rétság, Városföld, Salgótarján, Kétbodony,
Nőtincs és Szátok - mintegy kettőzázan dolgoztak. A hetényegyházi
Naplemente Idősek Klubja kezdeményezésére a helyi, a kecskeméti és a
városföldi nyugdíjasok 614 üveg, mintegy harmincféle terméket -
köztük lekvárokat, szörpöket, befőtteket, savanyúságokat és
zöldségeket - ajándékoztak a Kecskeméti Nagycsaládosok
Egyesületének. A programhoz Kecskemét polgármestere is
csatlakozott. Szemereyné Pataki Klaudia a helyi Pallas Athéné
Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karának hallgatói által a
helyi tangazdaságban készített 100 üveg tartósítószermentes
gyümölcslevet ajánlott fel. (FOTÓ)