Universiade - Magyar ezüst- és bronzérem atlétikában
Budapest/Tajpej, 2017. augusztus 26., szombat (MTI) - Gyürkés Viktória ezüstérmet nyert 3000 méteres akadályfutásban, Kozák Luca pedig bronzot 100 méter gáton a tajvani Universiadén.
Gyürkés a szombati versenynap atlétikai zárószámában nagyon jól
osztotta be erejét és remekül hajrázva végzett a második helyen. A
hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint "az
élcsoporttal folyamatosan kontaktusban levő" Gyürkés a táv második
felében egyre magabiztosabban közelített a dobogós pozícióban
futókhoz, az utolsó körben már a harmadik helyen haladt, majd a
célegyenesben még egyet előrelépett és 9:52.17 perccel lett második.
Kozák Luca a döntős mezőny élcsoportjában futva 13.19
másodperccel végzett harmadikként. Ugyanitt Kerekes Gréta 13.38-cal
hatodik lett.
Kozák és Gyürkés a magyar küldöttség kilencedik, illetve tizedik
érmét szerezte az egyetemisták és főiskolások tajpeji versenyén.
Előzőleg a vívók hatszor, az úszók pedig kétszer állhattak
dobogóra. Kardvívásban Szatmári András és Márton Anna, tőrben pedig
Kreiss Fanni győzött, míg párbajtőr egyéniben Bányai Zsombor,
csapatban a Bányai, Siklósi Gergely, Berta Dániel és Cho Taeun
Sándor négyes, illetve női kard csapatversenyben a Márton, Mikulik
Júlia, Katona Renáta, Záhonyi Petra kvartett lett második. Gyurta
Gergely 1500 méteres gyorson, Biczó Bence pedig 200 pillangón
harmadikként zárt.