Veronai baleset - Hazahozták Veronából az utolsó súlyos sérültet

    Budapest, 2017. február 24., péntek (MTI) - Megérkezett a veronai buszbaleset hatodik sérültje a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Honvédkórházba péntek este - közölte az intézmény orvosigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.
hirdetés
    Az 50 év körüli férfi gépi lélegeztetés mellett altatásban, nagyon súlyos koponya- és mellkasi sérülésekkel került a kórházba - tette hozzá Tamás Róbert.

    A férfit repülővel hozták Ferihegyre, majd onnan mentőautóval az intézmény sürgősségi osztályára. Állapota a szállítás alatt végig stabil volt - mondta a honvédkórház orvosigazgatója.

    Közölte: a férfit jelenleg vizsgálják, "felépülésének megítélése a következő hetekben várható". Arról, hogy a férfi hova kerül - nagy valószínűséggel az intenzív osztályra -, a későbbiekben adnak tájékoztatást.

    Az orvosigazgató tájékoztatása szerint még három sérültet ápolnak az intézményben, két ötven év körüli férfit és egy nőt, mindannyiukat égési sérülésekkel. Közülük a múlt héten érkezett egyik férfinek nagyon súlyos, de nem életveszélyes égési sérülései vannak, több műtétre volt már szüksége.     Állapota stabil, a sérüléseihez képest kielégítő - ismertette.

    Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

    (FOTÓ)