A bírósági hivatal szerint alaptalanul vádaskodik a bírói tanács - FRISSÍTETT - (új: IM)
Budapest, 2019. május 8., szerda (MTI) - Az Országos Bírói Tanács (OBT) a honlapján azt tette közzé, hogy szerdai határozatával az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének, Handó Tündének a menesztését indítványozza. Az OBH szerdai közleményében erre úgy reagált, hogy az OBT alaptalanul vádaskodik. Az Igazságügyi Minisztérium (IM) közölte: az OBH elnöke és az OBT között kialakult vitát mihamarabb fel kell oldani.
Az OBH elnöke maradéktalanul betartja a törvényeket, az OBT az,
amelyik törvénytelenül működik - írta az OBH.
A "vitatott legitimitású" OBT "forradalmárságukat hangsúlyozó
tagjai továbbra is alaptalanul vádaskodnak" az OBH elnökével
szemben. "A mai napon eddigi tevékenységük megkoronázásaként egy
valótlan állításoktól és tárgyi tévedésektől hemzsegő +balítéletet+
mondtak az OBH elnökének működéséről" - közölték. "Egyetlen céljuk,
hogy minél nagyobb zavart keltsenek a bíróságok körül" - olvasható
egyebek mellett az OBH közleményében.
A valóság az - folytatták -, hogy az OBH elnöke a
legellenőrzöttebb közjogi szereplő Magyarországon, rendszeresen
beszámol az Országgyűlésnek, amely ezeket a beszámolókat rendre
elfogadja. Az OBH elnöke ezen felül rendszeresen tájékoztatja
tevékenységéről a bírósági elnököket, továbbá az OBT-t is, holott a
tanács április vége óta a tagok és póttagok jelentős részének
lemondása miatt törvénytelenül működik - írta az OBH.
"Azt még kritikusaink sem tagadhatják, hogy mennyit tettünk a
bíróságok fejlődéséért. A magyar igazságszolgáltatás működését
szigorúan monitorozó Európai Bizottság által összeállított
Igazságügyi Eredménytábla adatai is azt mutatják, hogy a magyar
bíróságok teljesítménye Európa élvonalába tartozik" - olvasható az
OBH közleményében.
Az OBT honlapján tette közzé, hogy szerdai ülésén meghozott
határozatával az Országgyűléshez fordult és Handó Tünde menesztését
indítványozta.
Az OBT "kifogásolta az OBH elnökének kinevezési gyakorlatát, és
az előterjesztések benyújtásának megtagadását. A törvénysértések
miatt az OBT összesen nyolc alkalommal élt jelzéssel az OBH elnöke
felé, továbbá megállapította, hogy a sarkalatos törvényben előírt
több feladata tekintetében 90 napon túl nem tett eleget
kötelezettségének." - írta az OBT. "Handó Tünde szembehelyezkedett
az Alaptörvényben világosan megfogalmazott kontrollált
hatalomgyakorlás elvével. Amint azt az OBT korábban is egyértelművé
tette: a törvények betartása és betartatása nem választás kérdése,
hanem alkotmányos kötelesség a közhatalom gyakorlói számára" -
olvasható a bírói tanács honlapján.
Az Igazságügyi Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében
azt írta, hogy az OBH elnöke és az OBT között kialakult vitát minél
hamarabb fel kell oldani. A végrehajtó hatalomnak a két szerv között
kialakult alkotmányos vitában semmilyen szerepe nincs. Az
igazságszolgáltatás függetlensége a demokratikus jogállam
működésének egyik alappillére, amit a kormány mindenkor tiszteletben
tart - tették hozzá.
Az IM emlékeztetett arra, hogy az alapvető jogok biztosa,
észlelve, "hogy két, élesen eltérő álláspont alakult ki az OBT
alkotmányos működésének kérdésében, és ez a jogbiztonságot
veszélyeztető értelmezési bizonytalanságot eredményezett",
indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, és az Alaptörvény
értelmezését kérte.
Hozzáfűzték: a minisztérium "sajnálatosnak tartja, hogy az OBT
az érintettek közötti alkotmányos párbeszéd lehetőségeit nem
kimerítve, az Alkotmánybíróság döntését megelőzően hozta meg
határozatát".
Az IM bízik abban, hogy a kialakult vitát a rendelkezésre álló
alkotmányos keretek között mielőbb megnyugtatóan rendezik. Ezek a
folyamatok nem érintik a 2020. január 1-jétől önálló szervezeti
keretek között működő közigazgatási bíróságok felállítását -
szögezték le.