A Dal 2019 - Nagy Feró: élvezem a szabadságot a zsűriben
Budapest, 2019. január 30., szerda (MTI) - "Nagyon élvezem azt a fajta szabadságot, ami a zsűri munkájában kialakult. A munkamegosztásban mindenkinek megvan a maga szerepe" - mondta Nagy Feró, A Dal 2019 zsűritagja az MTI-nek. A dalválasztó show szombaton folytatódik a harmadik válogatóval.
"Az első két válogatóban látott produkciók közül kettőt-hármat
szívesen elfogadnék végső győztesnek. Természetesen nagyon közel áll
hozzám a kemény rockzene, de nagyon tetszenek azok a dalok is,
amelyekben vannak világzenei hatások" - hangsúlyozta az énekes,
szövegíró, a Beatrice frontembere, A Dal 2019 egyik új zsűritagja.
Nagy Feró kitért arra, hogy tudja, az ízlése nem mindig egyezik
a közönségével, de a második válogatón már azt tapasztalta, a nézők
ugyanazoknak adták a magas pontszámokat, akiknek a zsűritagok. "A
közönség véleményét tiszteletben kell tartani".
Mint mondta, sajnos előfordul, hogy angol nyelvű szöveggel
próbálják elfedni a mondanivaló silányságát.
"A magyarul megszólaló dalok között megesik, hogy vannak jó
gondolatok, de a szövegbe átültetés nem sikerül. Olykor azt érzem,
amit hallok, az a magyar nyelv, vers, etika, líra totális kudarca.
Annak idején mi még megpróbáltunk valami irodalmi fogódzót keresni
az alkotás során, most ez nincs, a végeredmény ezért szegényes is
tud lenni" - fogalmazott Nagy Feró.
Az előadó szólt arról, hogy a már több mint négy évtizede létező
Beatrice március 1-jén a fővárosi Barba Negrában ad nagykoncertet.
"Szeretném, ha olyan dalokat is eljátszanánk, amelyeket szinte soha
nem szoktunk, mert az emberek talán már nem is értenék őket,
számomra azonban nagyon fontosak. Ilyenek például az ős-Bikini
számai. Amúgy idén nekiülünk egy új Beatrice-stúdiólemeznek".
A Dal 2019 harmadik válogatója szombaton 19 óra 30 perctől lesz
látható a Duna Televízióban és a Duna World képernyőjén. Színpadra
lép Kyra (dalának címe: Maradj Még), a Leander Kills (Hazavágyom), a
Mocsok 1 Kölykök (Egyszer), a Monyo Project (Run Baby Run), Nagy
Bogi (Holnap), Pápai Joci (Az én apám), Petruska (Help Me Out of
Here), a Ruby Harlem (Forró), a Salvus (Barát) és a USNK (Posztolj).
A dalválasztó show zsűrijében Nagy Feró mellett Vincze Lilla
előadó, dalszerző, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas
énekesnője; Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző,
népzenegyűjtő és Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa
szerepel. A Dal 2019 két műsorvezetője Dallos Bogi és Fehérvári
Gábor Alfréd, Freddie.