A Deutsche Telekom tovább növelte árbevételét és nyereségét a harmadik negyedévben
Berlin, 2018. november 8., csütörtök (MTI) - Tovább növelte árbevételét és nyereségét az idei harmadik negyedévben a Deutsche Telekom (DT), a Magyar Telekom főrészvényese.
A német távközlési vállalat csütörtöki jelentése szerint az
árbevétel 19,1 milliárd euró (6300 milliárd forint) volt a
július-szeptemberi időszakban, ami 4,7 százalékos növekedés az egy
évvel korábbihoz képest. Az árbevétel 68,1 százaléka származott
Németországon kívüli tevékenységből, ez 1,7 százalékponttal haladja
meg az egy évvel korábbi 66,4 százalékot.
Az egyszeri tételektől megtisztított, kamatok, adózás és
értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 8,5 százalékkal 6,2
milliárd euróra nőtt. A csoport nettó nyeresége 6,2 százalékkal 1,3
milliárd euróra emelkedett, az egyszeri tételeket nem számolva pedig
118,9 százalékkal 1,1 milliárd euróra nőtt.
A DT a jó eredményekre hivatkozva tovább emelte az év egészére
vonatkozó eredmény-előrejelzését, eszerint az egyszeri tételektől
megtisztított EBITDA 23,6 milliárd euró lehet a korábban várt 23,4
milliárd euróval szemben.
A társaság főleg az amerikai mobilszolgáltatói piacon
teljesített jól, három hónap alatt 1,6 millió új ügyfelet szerzett,
sorban a 22. negyedévben lépte át az egymilliót az új ügyfelek
száma. A DT így szeptember végén 77,2 millió ügyfelet szolgált ki az
Egyesült Államokban. Árbevétele 9 százalékkal 9,2 milliárd euróra
emelkedett, az egyszeri tételektől megtisztított EBITDA 16,5
százalékkal 2,6 milliárd euróra nőtt.
Az európai piacon az árbevétel 3,4 százalékkal 3 milliárd
euróra, az egyszeri tételektől megtisztított EBITDA 5,5 százalékkal
1 milliárd euróra, az ügyfelek száma a mobilszolgáltatás területén
1,1 százalékkal 50,4 millióra emelkedett.
A hazai, németországi piacon az árbevétel 0,9 százalékkal 5,4
milliárd euróra csökkent, az egyszeri tételektől megtisztított
EBITDA 2,1 százalékkal 2,2 milliárd euróra emelkedett, a
mobiltelefon-szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek száma 1,4
százalékkal 43,6 millióra nőtt.
A rendszerfejlesztési és -üzemeltetési üzletágban az árbevétel
2,8 százalékkal 1,7 milliárd euróra nőtt, az egyszeri tételektől
megtisztított EBITDA pedig 6,1 százalékkal 139 millió euróra.